A The Wall Street Journal közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek úgy vélték, hogy a volt amerikai elnök és jelenlegi republikánus elnökjelölt jobban kezelné a világban dúló fegyveres konfliktusokat, mint a demokrata elnökjelölt.
Szerző(k): S. A. S.A demokrata alelnök három százalékponttal – 46-43 – vezet a republikánus Donald Trump előtt, de mivel a közvélemény-kutatás hibahatára 3 százalékpont, továbbra is szoros versenyben vannak a november 5-i amerikai elnökválasztás megnyeréséért.
Szerző(k): L. K.Öt héttel az amerikai elnökválasztás előtt ez lesz az utolsó jelentős szópárbaj Kamala Harris és Donald Trump kampányában, ugyanis a két elnökjelölt a szavazásig már nem áll ki egymással nyilvános vitára. Emiatt felértékelődik, és akár mindent eldöntő is lehet a ma esti alelnökjelölti vita.
Szerző(k): G. É.A Nézőpont Intézet az árvízi védekezés során készült közvélemény-kutatása alapján arra a megállapításra jutott: habár a Duna áradt, a Tisza Párt apadt.
Szerző(k): Z. B.A tekintetben is erősen megosztott a társadalom, hogy mennyire dolga a közéleti szereplőknek, hogy aktívan részt vegyenek a terepen való védekezésben.
Szerző(k): EconomxTartományi választások kezdődtek a kelet-németországi Brandenburgban.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA Fidesz-KDNP előnye stabil: 10 százalékkal vezet az újonc ellenzéki erő előtt - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.
Szerző(k): T. E.A tárcavezető nem tart attól, hogy a Fidesz választási győzelmét bármi veszélyeztetné, sőt kedvezőbbnek látja a helyzetet, mint 2018 óta bármikor.
Szerző(k): Horváth Tibor