A hétfőn lezárult négynapos közvélemény-kutatás szerint Trump, aki hat százalékponttal lemaradt Harris mögött a Reuters/Ipsos szeptember 20-23-i közvélemény-kutatásában, egyes szavazókat magához vonzott, elsősorban az illegális bevándorlók kezelésével kapcsolatos kijelentésivel – írta meg a Reuters.
A válaszadók a gazdasági helyzetet tartják az ország legfőbb problémájának, és mintegy 44 százalékuk szerint Trumpnak jobb a megközelítése a megélhetési költségek kezelésében, ebben a kérdésben a válaszadók 38 százaléka választotta Harrist. Bár Trump mindegyik gazdasággal kapcsolatos területen nagyobb támogatottságot kapott, mint Harris, mégis a választók 42-35 százalékban úgy gondolták, hogy Harris az alkalmasabb arra, hogy a gazdag és átlagos amerikaiak közötti szakadék megszüntesse.
Trump a bevándorlással kapcsolatos kérdésben kapott nagyobb bizalmat.
A válaszadók 53 százaléka egyetértett azzal a kijelentésével, hogy „az országban illegálisan tartózkodó bevándorlók veszélyt jelentenek a közbiztonságra”, míg 41 százalékuk nem. A választók a Reuters/Ipsos májusi közvélemény-kutatásában még jobban megosztottak voltak a kérdésben, akkor 45 százalékuk értett egyet, 46 százaléka pedig nem.
Jobban bíztak Harris mentális képességében, mint Trumpéban.
55 százalékuk értett egyet azzal az állítással, hogy Harris éles eszű és képes megbirkózni a kihívásokkal, míg 46 százalékuk mondta ugyanezt Trumpról.
Míg a nemzeti felmérések, köztük a Reuters/Ipsos közvélemény-kutatások fontos jelzéseket adnak a választók véleményéről, de valószínűleg hét csatatér-állam lesz a döntő. Harris és Trump eredménye sok helyen hibahatáron belül van.
Harris azután indult a versenyben, hogy Joe Biden demokrata elnök visszalépett, miután júniusban gyenge teljesítményt nyújtott a Trump elleni tévévitában. Trumpot akkoriban széles körben szinte győztesnek tekintették.
A Reuters/Ipsos legutóbbi közvélemény-kutatásában 1272 amerikai felnőttet kérdeztek meg online, köztük 1076 regisztrált szavazót. Közülük 969-en válaszolták azt, hogy részt vesznek a szavazáson.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban