Tavaly újabb 52,3 milliárd forintos pénzmaradvány keletkezett a fővárosi önkormányzat költségvetésben, így immár 119,2 milliárd forintot görget maga előtt Budapest. A 2013-as költségvetés elszámolásáról a fővárosi közgyűlés szerdai ülésén döntenek a képviselők.
Szerző(k): Papp ZsoltA tavalyi 20 milliárd forint alig negyedét jelentő ötmilliárd, azaz részvényenként 1460 forint osztalék kifizetéséről döntött a Mátrai Erőmű ma tartott közgyűlése.
Szerző(k): Almás AndorA társaság osztalékot nem fizet a 2013-as év után, így a teljes, magyar mérleg szerinti 47,6 millió forintos eredmény a tartalékba kerül.
Szerző(k): Almás AndorAz OTP Romániában, Szerbiában és Horvátországban is nézelődik - derült ki Csányi Sándor OTP-vezérnek a Napi.hu kérdésére adott válaszából. Pletykák szerint Szerbia lehet a fő akvizíciós terep. Úgy látják OTP-re nem nagyon hatnak a friss MNB-intézkedése, miután legfeljebb betétet helyeznek el a jegybankban. A devizahitelesekről még nem kezdődtek meg a tárgyalások, ehhez meg kell várni az új kormány felállását.
Szerző(k): Korányi G. TamásElkezdődött az OTP közgyűlése - a részvényesek 147 forintos osztalékra számíthatnak. Az elmúlt 4 év legkárosabb intézkedése a végtörlesztés volt, mert nem azok kapták a kedvezményt, akik a leginkább rászorultak - mondta Csányi Sándor.
Szerző(k): Korányi G. TamásA Richter Gedeon Nyrt. ma délutáni közgyűlésén a részvényesek ellenszavazat nélkül elfogadták a társaság mérlegeit és részvényenként 57 forintos osztalékról döntöttek.
Szerző(k): Korányi G. TamásÚgy foglalt állás a Coca-Cola menedzsmentjének javadalmazásával kapcsolatban a tőzsdék koronázatlan királyának tartott Warren Buffett, hogy nemet is mondott, meg igent is. Korábban kell felkelnie annak, aki olyan döntést vár tőle, amit nem akar meghozni.
Szerző(k): EconomxAz INA-val kapcsolatban mihamarabb meg kell születnia megállapodásnak, vagy el kell adni, a Mol nem elégedett a tárgyalások gyorsaságával - mondta Hernádi Zsolt, Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója a közgyűlést követő sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Almás Andor