Egy tudóscsoport talán megtalálta az "örökkévaló vegyi anyagok" megsemmisítésének biztonságos és megfizethető módját.
Szerző(k): Rácz GergőNégy évvel ezelőtt és most is magasabb vízhőmérsékletet mért az Átlátszó portál stábja a Duna paksi szakaszán, mint az atomerőmű munkatársai, akik a paksi hűtővíz hatását monitorozzák.
Szerző(k): Domokos ErikaFotót publikáltak az amerikai nukleáris hulladékkezelés egyik híres-hírhedt telephelyéről, Hanfordból, melynek apropója, hogy a plutónium kinyerésére szakosodott, állami felügyelet alatt álló üzemben az egyik tartályból ki akarnak szivattyúzni majdnem másfélmillió liternyi, erősen mérgező vegyszerekkel kevert nukleáris szennyet. A fotók egy hivatalos terepfelmérés során készültek, hasonló kisebb-nagyobb tartályból pedig van a helyszínen még 148.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMegkezdődött a Sajó folyó szennyezésének vizsgálata, ami elvezethet a környezetrombolás megszüntetéséhez, ám erre még várni kell. A munkában magyar szakemberek is részt vesznek Szlovákiában.
Szerző(k): Komócsin SándorÚjabb környezetvédelmi vita alakulhat ki Szerbiában egy kínai vállalat miatt azt követően, hogy országos politikai botránnyá dagadt a lítiumbányászt elindításának borítékolható környezetkárosító hatása. Ezúttal egy gumigyár építkezési szennyvizének elvezetésével van gond.
Szerző(k): Komócsin SándorAugusztus végétől képzéseket indítanak a pedagógusok számára a fenntarhatósági tantárgy oktatásának elsajátításához. Az új tananyag célja, hogy érzékenyítsék a fiatalokat a 9-12. évfolyamon, ráadásul érettségi tantárgyként is választható lesz.
Szerző(k): Koncsek Rita320 négyzetkilométernyi jég tűnt el a kaukázusi gleccserekből az elmúlt húsz évben, állítja egy, a témában készült tanulmány. A változás gyorsasága szemmel látható, a térség számos kisebb gleccsere már teljesen eltűnt. Ezeket a változásokat nemcsak a tudósok mérik, hanem azok a hegymászók is tapasztalják, akik gyakran jutnak fel nagy magasságba - írja az Euronews.
Szerző(k): Szász PéterA jelenlegi eszközökkel reménytelen a harc a műanyagszennyezéssel szemben, a szelektív hulladékgyűjtés lényegében hatástalan, miközben a műanyag szemét még annál is megdöbbentőbb mennyiségben kerül a környezetbe, amit a szakértők eddig feltételeztek.
Szerző(k): Komócsin Sándor