Vádat emeltek egy budapesti bűnszervezet tagjai ellen, akik számlagyárat működtettek és 1,2 milliárd forintnyi kárt okoztak az állami költségvetésnek.
Szerző(k): Varga CsengeTöbb mint hétmilliárdos adócsalás fővárosi gyanúsítottjainak letartóztatását rendelték el Pécsen. Fiktív számlákkal csaltak, miközben semmilyen valós szolgáltatást nem nyújtott a cégük.
Szerző(k): Varga CsengeKülönösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folytatnak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, az ügyben egy napelemparkot is lefoglaltak.
Szerző(k): Varga CsengeUniós pályázati pénzek sikkasztásával bukott le három férfi Szegeden, akiket pénzmosás és költségvetési csalás miatt ítéltek el jogerősen.
Szerző(k): Varga CsengeNagy értékű mobiltelefonokkal üzletelő bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, a gyanú szerint a csoport tagjai több mint 3 milliárd forint áfát csaltak el, a hatóságok tíz ember letartóztatását kezdeményezték - tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője.
Szerző(k): Horváth TiborGyógyászati segédeszközöket gyártó cégek vezetőivel és a velük kapcsolatban álló orvosokkal szemben indítottak eljárást bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.
Szerző(k): Varga CsengeŐrizetbe vették egy dél-alföldi benzinkút üzemeltetőjét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, mert hatósági áras üzemanyaggal csalt.
Szerző(k): Bereznay IstvánA bűnszervezet tagjai három év alatt több mint 1 milliárd forint áfát csaltak uniós „postaláda” cégek segítségével, melyek nem végeztek valós üzleti tevékenységet, kizárólag a továbbszámlázó szerepét töltötték be. A nyomozás során gépjárműveket, hajót, ingatlanokat és bankszámlákat is zároltak.
Szerző(k): Nagy Martin