Los Angeles-be látogatott Donald Trump, aki szerint lassan halad a tűz okozta romok eltakarítása, és ígéretet tett arra, hogy úgy ...
Szeptember közepén három napon keresztül tomboltak az erdőtüzek Portugália egyes részein, a katasztrófában kilenc ember meghalt. A ...
Százötvenmillió forinttal támogatja az árvízi védekezésben részt vevő településeket a Szerencsejáték Zrt.
Vasárnap reggel tömegbaleset történt az M7-es autópályán, a Velencei-tó magasságában. A balesetben több mint 40 autó volt részes, 18 ember sérült meg és egy ember életét vesztette. Ki volt a felelős? Ki viseli a kárt? Fizetnek-e a biztosítók? Az Economx megkeresésére a Jog365 szakértője elmondta: létezik megoldás arra nézve, hogy a károsultak hogyan tudják érvényesíteni kárigényüket.
Szerző(k): Drávucz PéterAz olaszoknál már dagad a Covid-botrány: kiszivárogatott hivatalos iratok alapján a római főügyészség nyomoz az egykori egészségügyi miniszter és az állami gyógyszerügynökség vezetője ellen, mert a vádak szerint 2021-ben meghamisították az oltások káros hatásairól szóló jelentéseket.
Szerző(k): Thurzó KatalinElmérgesedett a helyzet két XI. kerületi szomszéd között. A felperes többek között azt kifogásolja a szomszéd újépítésű házában, hogy az teljesen beárnyékolja az udvarukat.
Szerző(k): Gyurka EszterNehéz helyzetbe került egy magyar vállalkozás, miután váratlanul, lényegében előzmények nélkül tűnt el több mint 10 millió forint az egyik banknál vezetett számlájáról.
Szerző(k): Zádori Bence