Idén mintegy 5800 termelő részesült összesen 11,3 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban - közölte csütörtöki közleményében Nagy István agrárminiszter az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielIdén a csapadékszegény időjárásnak köszönhetően a ”kátyúszezon” az átlagosnál enyhébbnek ígérkezik. Aki azonban mégis balesetet szenved az úthibák miatt, annak nagyon körültekintően kell dokumentálnia a történteket, ha érvényesíteni akarja igényét.
Szerző(k): Herman BernadettHárom őrző-védő cég vezetője ellen indult eljárás több száz millió forintos költségvetési csalás miatt, az ügyészség indítványozta letartoztatásukat.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Magyar Postán Takarékbankon keresztül kapják meg a pénzüket a Sberbank betétetesei, ha nem kérik, hogy más banknál vezetett számlára utalják át a pénzt. Összesen 82 országban: Chilétől Ausztrálián át Japánig vannak károsultak.
Szerző(k): Herman BernadettKártérítést kapnak azok a gazdák, akik ültetvényeiben kárt okozott a január végi viharos időjárás, igaz, csak azok számíthatnak erre, akik kárát már felmérték és igazolták.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Oroszországra az ukrajnai invázió miatt kirótt nyugati szankciók már most is fájdalmasan érintik az oroszok életét, akik a szakértők szerint a következő napokban és hetekben arra számíthatnak, hogy helyzetük még rosszabb lesz.
Szerző(k): Szabó DánielEurópa súlyos áldozatot hoz, hogy elszigetelje Oroszországot a globális pénzügyi piacokon. A SWIFT-rendszerre vonatkozó korlátozást leginkább erőltető Franciaország cégei súlyos árat fizethetnek, de az olasz luxusbutikok, a német gyáripar is nagy vesztes lesz. A bankok pedig lemondhatnak 6000 milliárd forintnyi kitettségről.
Szerző(k): Szabó DánielMiután nincs a BKV-nak biztosítása az olyan károk megtérítésére, amelyek a vállalat hibájából keletkeznek, a januári metróbaleset várhatóan több száz milliós költsége a céget terheli majd. Hacsak méltányosságból nem segít a vállalat vagyonbiztosítója.
Szerző(k): Komócsin Sándor