Amióta van EESZT, azóta sokkal több adattal dolgoznak az orvosok, amit már a betegek gyógyítására is tudnak használni. A rákdiagnosztikában és a gyógyszerkutatásban is a mesterséges intelligenciát használják - hangzott el az ECNMX AI Summit 2023 című konferencián.
Szerző(k): Koncsek Rita18 milliárd forintos beruházással mintegy 170 új munkahelyet hoz létre a járműelektronikai készülékek gyártásával foglalkozó Bosch Energy and Body Systems Kft. – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter.
Szerző(k): Economx.huRecep Tayyip Erdogan török elnök Szocsiba utazott, hogy a háború és a gabonaegyezmény ügyében tárgyaljon Vlagyimir Putyin orosz államfővel, ám semmiféle átütő eredményt nem sikerült elérnie. Joe Biden elkeserítő közvélemény-kutatási eredményekkel szembesült, a volt japán külügyminisztert pedig letartóztatták. A hét végén pedig volt egy G20-as csúcs is. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Economx.huAz Egyesült Államok elnöke szerint egyértelmű, hogy a Bidenomics működik, sikeresek az elnöksége alatt bevezetett gazdasági intézkedések. Egy közvélemény-kutatás alapján azonban a szavazók többsége nem így látja, az aktuális elnököt ráadásul túlkorosnak tartják ahhoz, hogy egy újabb elnöki ciklust szavazzanak meg neki.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennTöbb tanulmány szerint a döntéshozóknak pénzt kellene adniuk a hajléktalanoknak, hogy enyhítsék a helyzetüket. Mindezt bizonyítékokkal is alátámasztják.
Szerző(k): Zádori BenceA Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal adatai szerint 2022 tavasza és 2023 azonos időszaka között 30 százalékkal csökkent a benyújtott pályázatok száma. Egy konferencián arra hívták fel a figyelmet, hogy az egyetemeknek nem szabad elszigetelődni és tovább kell folytatni a bilaterális kapcsolataik építését, mert egyszer megoldódik az Erasmus és a Horizont programok körül kialakult anomália.
Szerző(k): Koncsek RitaAz ősi emberiség körülbelül 900 ezer évvel ezelőtt kis híján kipusztult, amikor a globális populáció körülbelül 1280 szaporodóképes egyedre csökkent – derül ki egy új tanulmányból.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraMinden jel arra mutat, hogy Kinizsi Pálnak a mai napig vannak hozzátartozói.
Szerző(k): Sánta András