A tárcavezető azt mondta, hogy a német tulajdonú cég egyrészt tovább bővíti az elektromos hajtás fejlesztését és tesztelését, másrészt a gyártási kapacitását több terméktípus esetében is növeli.
Mindezzel együtt összesen 170 új munkahely jön létre, amit a kormány 3 milliárd forinttal támogat.
Szijjártó Péter leszögezte, hogy egy nemzetgazdaság szerepében kulcskérdés, hogy mennyire tudja az innovatív technológiákat meghonosítani, Magyarországon pedig 920 milliárd forintos csúcson volt a kutatás-fejlesztési ráfordítások értéke a tavalyi évben. Hozzátette, az ezen a területen dolgozók száma nemsokára elérheti a 100 ezret.
Az MTI szerint a miniszter azt is kiemelte, hogy a kutatás-fejlesztési projektek egyre nagyobb arányt tesznek ki a hazai beruházásokban, ami meglátása szerint az újabb és újabb termelési kapacitások idevonzását segíti. Megemlítette, hogy a német cégek alkotják a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, valamint a kereskedelmi forgalom is rekordot döntött.
Szijjártó hozzátette, töretlenül halad előre az elektromos átállás az autóiparban, és nem kérdés, hogy Európában ez teljes mértékig be fog következni. A kérdés szerinte az, „hogy melyik országok nyernek ezen, és melyik országok tartoznak majd a vesztes oldalhoz."
Kiemeli, szerinte Magyarország a járműipari forradalom elektromos alapokra történő átállásának globális éllovasává lépett elő.
Gigászi magyarországi beruházást jelentett be a Samsung SDI
Az ország valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházása jön létre állami támogatással - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vége a túladományozásnak: országos regiszter figyeli a donorokat
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők