A magyar kormány titokban foglalkozik az orosz gáz és az orosz technológiára épülő áramtermelés kiváltásán. Készültek háttéranyagok, amelyekről már beszéltek is a minisztériumi tárgyalókban.
Szerző(k): Komócsin SándorEgyetlen kormánytanácsosnál találták meg a pénzügyminisztériumi korrupciós botrányban lefoglalt pénz túlnyomó részét a nyomozók, aki azt állította, hogy a közel 200 millió forint a mamája megtakarítása.
Szerző(k): Komócsin SándorVárhatóan nem újítják fel a fővárosi fogaskerekű vasutat, részben mert a kormány ezt a budapesti fejlesztést sem támogatja, részben mert lejárt az ehhez szükséges építési engedély, amit újra kellene kérni.
Szerző(k): Komócsin SándorA koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatos jogi kérdéseket rendező, Gulyás Gergely által benyújtott törvényjavaslat egy új megnevezést – egészségügyért és közbiztonságért felelős miniszter – használ - vette észre a hvg.hu. Ez arra utal, hogy az új kormányban a Belügyminisztériumhoz kerülhet az egészségügyi terület.
Szerző(k): Domokos ErikaMegvédjük a magyar embereket! - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter, amikor a Fecebook-oldalán bejelentette, hogy benyújtotta - gránitszilárdságú - Alaptörvény tizedik módosítását a ukrajnai háborúra hivatkozva. A módosítás kiterjeszti a veszélyhelyzet kihirdetésének lehetőségét.
Szerző(k): Domokos ErikaIsmét a 7-es cikkely szerinti eljárás állásáról tartott vitát az Európai Parlament, ahol a képviselők újból megállapították, hiába aggasztó a demokrácia és jogállamiság helyzete Magyarországon és Lengyelországban, az eljárás mégsem halad. A parlamentben az Európai Bizottság képviseletében felszólalt Didier Reynders, igazságügyért felelős uniós biztos, aki megerősítette, hogy minden készen áll Magyarország 7-es cikkely szerinti meghallgatására az Európai Unió Tanácsában, ami május 23-án lesz - tudósított az EUrologus.
Szerző(k): Domokos ErikaMájus végén megszűnik a felmondási tilalom az egészségügyben, a Független Egészségügyi Szakszervezet felmérése szerint ezzel egy felmondási hullám indulhat el. Az Emmi most azt közölte az ATV Híradóval, hogy nem tart tömeges felmondástól, és megbecsülik az egészségügyi dolgozókat.
Szerző(k): Domokos ErikaA nyolcadik után a középfokú oktatásba továbblépők közül a legtöbben a technikumok mellett döntöttek 2022-ben is. A jelentkezési adatok alapján a szakmát és érettségit egyszerre adó intézményeket bármilyen más iskolatípust magasan előzve a felvételizők több mint 42 százaléka választotta - írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében.
Szerző(k): Domokos Erika