Theresa May belügyminiszter és Andrea Leadsom energiaipari államtitkár kapta a legtöbb szavazatot a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjelölt-választásának csütörtökön tartott második fordulójában, így a párttagság közülük választhatja meg őszig az új konzervatív vezetőt, aki egyben Nagy-Britannia következő miniszterelnöke is lesz.
Szerző(k): MTIA brit sajtóban csinos kis küzdelem alakult ki azért, hogy melyik lap szerkesztősége lesz képes jobban befolyásolni a Konzervatív Párt elnökválasztását, amelynek tétje, hogy ki lesz az ország Brexit-tárgyalásait irányító miniszterelnök.
Szerző(k): EconomxTheresa May belügyminiszter nyerte jelentős előnnyel a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának kedden tartott első fordulóját.
Szerző(k): MTIA brit Konzervatív Párt két esélyes elnökjelöltje ugyanazt a választást képviseli, amelyről népszavazás szólt: a radikális reformot, ellépve Európától, illetve a távolságtartó jó viszonyt. Az ország vezetőjét a párt tagsága választhatja ki, miután kettőre szűkül a jelöltek köre.
Szerző(k): EconomxShakespeare-drámává változott a Brexit mellett döntő népszavazás utáni belpolitikai játszma Nagy-Britanniában. Árulások követik egymást, a legesélyesebb miniszterelnök-jelölt el sem indul a versenyben, szövetségese viszont, aki alkalmatlannak tartja magát a posztra, ringbe szállt.
Szerző(k): EconomxA tőzsdei befektetők, különösen a bankok részvényesei voltak a hét végi spanyolországi választások igazi győztesei. A radikális baloldal nem tudott javítani decemberi eredményéhez képest, ezért nem lesz bankadó és nem szigorítják a pénzintézetek ellenőrzését.
Szerző(k): EconomxElképesztő végeredménye lehet a három hét múlva esedékes brit függetlenségi népszavazásnak: párttársai akkor is megbuktathatják David Cameron miniszterelnököt, ha a szavazók az ő javaslatának megfelelően az uniós tagság megtartása mellett döntenek.
Szerző(k): EconomxNem tett le a brit kormány arról, hogy a gyermekkori elhízás elleni harc részeként különadóval sújtsa a cukortartalmú élelmiszereket és italokat. Az új köztehernek sok a támogatója, köztük ismert celebek is, ám a konzervatív londoni vezetés ódzkodik minden adóemeléstől.
Szerző(k): Economx