Tavaly folytatódott az előző évek mélyrepülése a bolti kiskereskedelmi hálózatban, ahol folyamatosan mennek tönkre a kisboltok és szinte minden esztendőben csökkent az értékesítőhelyek száma. A kicsik nem bírják a versenyt, a béremeléseket és az online kasszát sem. A kormány csak az élelmiszeres multikat ostorozza, de közben az iparcikkes boltok nagyobb számban dőltek be az élelmiszereseknél - értékel a Blokkk.com.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Központi Statisztikai Hivatal számításai szerint 2016-ban nőttek a háztartások kiadásai, ami 6 százalék feletti bruttó keresetemelkedésnél várható is volt. Két mutatót is kiszámolnak: az egyik a háztartások összes fogyasztási célú kiadása egy összegben, ami közel 5 százalékkal nőtt 2016-ban, a másik pedig az egy főre jutó érték, ami viszont csak 3 százalék körüli mértékben emelkedett - összegzett a Blokkk.com.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA piac által vártnál is kissé erősebb lett a márciusi kiskeradat. A folytatás is hasonlóan jó lehet, így aztán pöröghet a GDP.
Szerző(k): Domokos LászlóA statisztikai hivatal a keddel kezdődő négynapos munkahéten a márciusi kiskereskedelmi forgalomról és ipari termelésről tájékoztat és a lakásépítések első negyedéves adatait is közli, ezen kívül az áprilisi beszerzésimenedzser-index is megjelenik.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanKevés, a befektetők érdeklődésére számot tartó makroadat érkezik kedden, a februári magyar és eurózónás kiskereskedelmi forgalom alakulásáról jönnek információk.
Szerző(k): Szepesi AnitaA héten talán a munkaerő piaci adatoknál is fontosabbak lesznek a Wall Streeten az amerikai autóértékesítési adatok. Van, aki a jelzálogpiaci válsághoz hasonlítja az amerikai autófinanszírozás helyzetét - persze akkora válságot nem okozhatnak az autóhitelek, de azért komolyan megrengethetik a gazdaságot.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásIdén januárban 4,8 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma - adta hírül második becslését a KSH.
Szerző(k): Domokos LászlóCsütörtökön akad egy két hazai és nemzetközi makroadat a naptárban. Amerikából és az eurózónából munkaerő- és lakáspiaci adatok érkeznek, Magyarországon kiskereskedelmi és banki számokat ismerhetnek meg az érdeklődők.
Szerző(k): Szepesi Anita