Év végére belassult a bolti költekezés növekedési üteme, pedig a karácsonyi időszak miatt ellentétes hatásra számítottak. A használt cikkek vásárlása viszont decemberben közel 5 százalékkal nőtt, éves szinten ez a szegmens sem szerepelt jól.
Szerző(k): Szabó DánielA KSH jelentést közöl a keresetek tavaly január-decemberi alakulásáról, valamint kiskereskedelmi és lakásépítési adatok is megjelennek a jövő héten.
Szerző(k): Domokos ErikaAz áremelkedéstől megtisztított kiskereskedelmi forgalom tavaly érte el először a 2006-os – vagyis a válság - előtti szintet.
Szerző(k): Papp ZsoltAz előző hónaphoz képest az euróövezetben és az egész unióban is csökkent a kiskereskedelmi forgalom decemberben. Az elemzők jobb adatokat vártak.
Szerző(k): Szabó DánielA vártnál gyengébben teljesített a kiskereskedelem decemberben, ám így is az év egészében 4,5 százalékkal volt a bővülés. Egyelőre az elemzők sem tudják, mitől volt a lassulás.
Szerző(k): Domokos LászlóKarácsonyi fordulat: a decemberi kiskereskedelmi forgalom csak 2,6 százalékkal nőtt, a várt 5 százalékkal szemben. Ez már a negyedik \"botlás\" volt 2016-ban. Az éves 4,5 százalékos mérleg ugyanakkor nem számít rossznak - értékel a Blokkk.com.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kiskereskedelmi forgalom volumene 4,5 százalékkal nőtt 2016-ban az előző évi 5,8 százalék után. A naptárhatástól megtisztított adat 4,6 százalékos növekedést mutat - jelentette első becslése alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): Papp ZsoltFelülmúlta a várakozásokat a német munkanélküliségi ráta csökkenése januárban. Az elemzők eredetileg a decemberi adatokkal megegyező 6 százalékot vártak, de januárban csupán 5,9 százalék volt az álláskeresők aránya. Már csak 2,6 millió ember nem rendelkezik munkahellyel, a német kiskereskedelem forgalma hetedik éve folyamatos nő.
Szerző(k): Szabó Dániel