Pekingben szeptember elején látványos ceremónia zajlott: Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin aláírta a Szibéria Ereje 2 gázvezetékről szóló megállapodást. A grandiózus projekt terve szerint egy 2600 kilométer hosszú vezeték épülne, amely évente 50 milliárd köbméter gázt szállítana Nyugat-Szibériából Kínába, Mongólián keresztül.
Szerző(k): Vígh GáborHatalmas a versengés az amerikaiak és a kínaiak között az űrhajózásban. Annyira, hogy a kínai - érvényes vízummal rendelkező - állampolgárokat egyik pillanatról a másikra kizárták a NASA programjaiból.
Szerző(k): L. K.A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik a jelenlegi helyzetet és a mostani mintegy 130 autógyártóból jó, ha az évtized végére 20 megmaradhat a kínai piacon. A BYD alelnöke azt is közölte, hogy a kihívások ellenére továbbra is számolnak a magyarországi gyártással.
Szerző(k): G. É.Magyarország történetének egyik legjelentősebb űrmisszióján vagyunk túl, mondta Ferencz Orsolya kormánybiztos az AI Summiton. 45 év után újra magyar űrhajós volt a világűrbe. Kapu Tibor küldetésének egyik fontos célja az volt, hogy felkeltse a fiatalok figyelmét a természettudományok iránt.
Szerző(k): Koncsek RitaAz amerikai adminisztráció szakít eddigi külpolitikájával, és elfordulnak Kínától. Ahelyett, hogy globálisan keletre helyeznék a hangsúlyt, inkább szűkebb látókör mentén számolnák fel a rájuk leselkedő fenyegetéseket. Európára is számottevő hatással lehet az új orientáció.
Szerző(k): Sándor ZoltánKimondottan az európai piacra fejlesztette ki új, elektromos járművekhez készült akkumulátorait a CATL. Azt egyelőre nem tudni, Debrecenben is gyártják-e majd a most bemutatott modelleket.
Szerző(k): G. É.Arról beszélgetett a napokban a két nagyhatalmi vezető, hogy akár 150 éves korig is meg lehetne hosszabbítani sorozatos szervátültetésekkel az emberi életet. Kiderült, van-e ennek tudományos alapja.
Szerző(k): G. É.Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint átmeneti a mosolyszünet. Rövid távon India számára jelentősebbek a veszteségek, ugyanakkor középtávon az Egyesült Államoknak nagyobb szüksége van Indiára mint valaha.
Szerző(k): Vígh Gábor