A kötelező felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező gépjárművek állomány már túllépte az ötmilliós darabszámot, ezek túlnyomó része magántulajdonban lévő személygépkocsi. A novemberi kampányidőszakban, amelynek díjait a biztosító társaságok - saját stratégiáik mentén - ezekben a napokban kalkulálják ki, és legkésőbb november 2-ig teszik közzé, már csak nagyjából minden negyedik autós érintett - adta hírül a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Szerző(k): Domokos LászlóÁtlagosan 28 ezer forint lesz a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás (kgfb) éves díja - mondta Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója csütörtök reggel az M1 csatornán.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA november elején kezdődő év végi kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási (kgfb) kampányban 10-15 százalékos díjemelkedés mellett 140-150 ezer szerződést váltó gépjármű-tulajdonosra számítanak a szakértők - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaÉrdekes jogesetet osztott meg az Európai Bíróság egy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ügyben.
Szerző(k): Szász Péter2019. január elsejétől megszűnik a kgfb-hez tartozó úgynevezett baleseti adó. Az eddig 30 százalék mértékű adónemet egy úgynevezett biztosítási adó váltja fel, melynek kulcsa 23 százalékos lesz – hangzott el az M1 Forint, fillér című műsorában. Érdemes megfontolni, hogyan kötünk új biztosítást.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTavaly is folytatódott a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) piac korábbi évekre jellemző növekedése, az MNB adatai szerint 2017-ben 151,34 milliárd forint díjbevételt értek el a biztosítók, ez 15,66 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - idézi a Világgazdaság cikkét az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaA parlament által pénteken elfogadott törvénymódosítás eredményeként átalakul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) kapcsolódó adózás, megszűnik az eddigi baleseti adó, helyét egy 23 százalékos biztosítási adó veszi át. A változás, amely 2019. folyamán a szerződések évfordulójától lép hatályba, az autósok szempontjából adósemleges.
Szerző(k): Szepesi AnitaStabil növekedés jellemezte a magyarországi biztosítási és pénztári piacot az elmúlt évben, a hazai biztosítók tavaly 1000 milliárd forintot meghaladó díjbevételt értek el, ez történelmi csúcsot jelent a magyarországi piacon - mondta Nagy Koppány, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a jegybank háttérbeszélgetésén az MTI híre szerint.
Szerző(k): Domokos Erika