Az állam kisegítheti az időseket, a nyugdíjasokat és családosokat: nem hagynák, hogy a megemelt kgfb-díjakat a buszos társaságok rájuk hárítsák.
Szerző(k): Szabó DánielTöbbek között a veronai tragédiára hivatkozva a biztosítók drasztikusan emelik az autóbuszok kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díját. Ezt a vállalkozások át fogják hárítani az utazókra - írja a NiT Hungary fuvarozói érdekvédelmi szervezet.
Szerző(k): Szász PéterKét teherautó karambolozott, de a vétkes biztosítója nem fizette ki a vétlen kárát, mivel az nem tudta bizonyítani, hogy övé a jármű. Ezt helyeselte a bíróság is.
Szerző(k): Németh GézaEgy kötelező biztosítással nem rendelkező autó vezetője karambolozott egy motorossal. A biztosító megegyezett a kártérítés összegében a motorossal, majd azt az autó vezetőjén és tulajdonosán akarta behajtani. Végül a Kúria mondta ki, hogy a biztosító többet fizetett a kelleténél, így az előbbieknek csak a valós kárt kell kifizetniük.
Szerző(k): Németh GézaA tavaly novemberi kampányidőszakban mintegy 160 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést mondtak fel a tulajdonosok, csak minden tizedik január 1-jei évfordulós biztosítást, ebből 100 ezret személyautóval rendelkező magánszemélyek szüntettek meg - tájékoztatta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-t.
Szerző(k): Szász PéterAzok az év végén biztosítót váltó autósok, akik nem fizették be az első negyedéves kötelező gépjármű felelősségi biztosítás díját, március 1-jéig ezt még szankciómentesen pótolhatják, mert a törvény 60 napos díjfizetési haladékot tesz lehetővé - derül ki a független biztosítási alkuszok közleményéből.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAnnak a másfélmillió gépjármű-tulajdonosnak - köztük 970 ezer személyautó üzembentartójának -, aki év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkezik, legkésőbb március elsejéig kell rendeznie az esedékes, baleseti adóval növelt díjrészletét.
Szerző(k): Domokos LászlóFolytatódik az autóbiztosítások drágulása, mind a kötelező, mind a casco többe kerül. A jó hír csupán az, hogy az növekedés tempója lassulhat.
Szerző(k): Komócsin Sándor