karacsony

12.
17.
10:06
Sok helyen teszik ingyenessé a parkolást csütörtöktől Budapesten

Sok helyen teszik ingyenessé a parkolást csütörtöktől Budapesten

Kevés kivételtől eltekintve Budapesten szinte mindenhol ingyen meg lehet majd állni autóval. Egészen a jövő év legelejéig lesz így a parkolás a fővárosban.

Szerző(k): Szabó Dániel
12.
17.
08:11
Verdiktet mondott a karácsonyi vásárokról a minisztérium

Verdiktet mondott a karácsonyi vásárokról a minisztérium

Huszonegy adventi vásárban jártak a decemberi ellenőrzéssorozat első két hetében a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi munkatársai. Kicsin múlott, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elrendelt évzáró vizsgálat minden árusítóhelyet "patyolattisztának" találjon. "Mindössze három próbavásárlás tárt fel jogsértéseket, a hagyományos üzletek ennél sokkal több okot szolgáltattak a helytelenítő homlokráncolásra" - közölte az ITM az MTI-vel pénteken.

Szerző(k): Szabó Dániel
12.
16.
11:06
Már vezetők is kézbesítik a csomagokat a Magyar Postánál

Már vezetők is kézbesítik a csomagokat a Magyar Postánál

A csomagszezon hajrájában mindenki, aki hadra fogható, feldolgoz vagy kézbesít a Magyar Postánál. Nem ritka, hogy adminisztratív munkakörben dolgozók és vezetők állnak be a legerősebb napokon segíteni a kézbesítésben.

Szerző(k): Tér Diána
12.
16.
10:40
Karácsonyi bevásárlás: minden vásárlóhoz szólnak a boltláncok

Karácsonyi bevásárlás: minden vásárlóhoz szólnak a boltláncok

Bár 24-én délután 2-ig nyitva lehetnének, 12-kor bezárnak a legnagyobb boltláncok üzletei.

Szerző(k): Csernátony Csaba
12.
15.
11:44
A karácsony már elúszott, a jövő év a tét a boltokban

A karácsony már elúszott, a jövő év a tét a boltokban

A Maci Pékség bolti eladót kereső hirdetése még mindig ott virít az uniós foglalkoztatási portálon. A láncok álláshirdetéseinek száma nem csökkent, így 2022 is munkaerőhiánnyal indul a boltos világban.

Szerző(k): Molnár Csaba
12.
15.
06:40
Aggasztó, mennyire nem ellenőrzik öreg autójukat a magyarok

Aggasztó, mennyire nem ellenőrzik öreg autójukat a magyarok

A magyar autósok 21 százaléka indul 150 kilométernél hosszabb útra idén karácsonykor, hogy meglátogassa a családját, ezért ilyenkor az autó műszaki állapotát is érdemes alaposan felmérni, de kevesen terveznek rutinellenőrzést.

Szerző(k): Tér Diána
12.
14.
21:46
Egyre mélyebben nyúlnak a zsebükbe a fiatalok, ha ajándékvásárlásról van szó

Egyre mélyebben nyúlnak a zsebükbe a fiatalok, ha ajándékvásárlásról van szó

A 2000 és 2010 között születettek 60 százaléka az interneten szerezné be az ajándékokat.

Szerző(k): Tér Diána
12.
14.
19:20
Sokat vár a futárra? Ez a webáruház most új megoldást kínál a budapestieknek

Sokat vár a futárra? Ez a webáruház most új megoldást kínál a budapestieknek

Az Alza.hu ígéri: felgyorsítja a megrendelések kiszállítását ügyfelei számára.

Szerző(k): Tér Diána
12.
14.
08:55
Mennyivel drágultak a karácsonyi menü "alkatrészei"?

Mennyivel drágultak a karácsonyi menü "alkatrészei"?

Ha a hivatalos KSH-féle inflációs adatokból és a Világgazdaság számításaiból indulunk ki, akkor a karácsonyi sütés-főzéshez szükséges alapanyagok ára csak 1000 forinttal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt.

Szerző(k): Komócsin Sándor