Románia lakói szép kerek összeget költöttek el az év végén a hazai üdülőhelyeken és külföldön. A karácsony-szilveszteri forgalom ugyan még nem olyan, mint a járvány előtti boldog békeidőkben, de javul.
Szerző(k): Komócsin SándorBecslések szerint mintegy 500-600 ezer fenyőfa kerül ki az utcára Budapesten a karácsonyi ünnepeket követően, ezért az FKF munkatársai szervezetten gyűjtik össze és szállítják el a fenyőfákat.
Szerző(k): Tér DiánaErdélyben is szomorú sors vár azokra a fenyőfákra, amelyeket karácsonyba kíméletlenül kivágnak, aztán nem tudnak eladni. Van olyan cég, amely körforgásos rendszerben végzi a fenyőfabizniszt.
Szerző(k): Komócsin SándorHa a karácsonyi ajándék méretben, színben, formában vagy műfajban kicsit félrement, a kapott olajsütőből “befutott” a harmadik is, szeretnénk valami másra cserélni a kereskedőnél. Nos, ez nem olyan magától értetődő, mint ahogyan azt a legtöbben “tudják”, és a fogyasztóvédelemhez sem érdemes egyből rohanni.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMíg az év folyamán egyre nagyobb adatigényű tevékenységeket végeztünk az online térben, a karácsonyi ünnepek alatt visszafogtuk az eszközhasználatot - derül ki a Telekom közleményéből.
Szerző(k): Tér DiánaKevesebb akcióra, kisebb engedményekre számíthatunk az üzletekben karácsony után - hangzott el az RTL Híradóban.
Szerző(k): Szepesi AnitaSzerbiában egy tinédzser lány kézfeje ráment arra, hogy felrobbant benne egy petárda, de az elmúlt években történtek ennél sokkal súlyosabb, és egy fiú esetén nagyon kínos esetek is. Neki nem a keze bánta a felrobbant petárdát.
Szerző(k): Komócsin SándorSzenteste 134, karácsony első napján 123, a másodikon pedig 101 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, 24-én 36, 25-én 27, 26-án pedig 17 épület gyulladt ki - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Szerző(k): Szász Péter