A karácsonyi menükkel és ajándékokkal járó kiadások kigazdálkodása érdekében a 18 év feletti, bankszámlával rendelkező magyar lakosság 38 százaléka előre félretesz, ezen belül 56 százalékuk már ősszel kezdi a spórolást.
Szerző(k): EconomxTarol a baromfi, a hal, a tejföl és a zselés szalonckor, de mit vesznek még karácsonykor a magyarok? Megkérdeztük az áruházakat.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaAz ünnepi időszakban megszaporodnak a tűzesetek, jellemzően olyan okokból, amelyekre már számtalanszor felhívták a figyelmünket. Fontos betartani az alapvető biztonsági intézkedéseket, ugyanakkor a technológiai alapú megelőzés is egyre fontosabbá válik.
Szerző(k): Horváth BalázsÉvi 600 ezer fenyőfa kerül a karácsonyi időszakban a Zala megyei Surdról Magyarország különböző részeire, ez az éves szükségletünk mintegy harmada. A falu polgármestere az Economx megkeresésére elmondta: a kamionok miatt ilyenkor nehéz közlekedni a településen.
Szerző(k): Drávucz PéterA kereskedők szerint éppen karácsonykor érheti el a drágulás a fogyasztók fájdalomküszöbét.
Szerző(k): Vermes ÁdámA Budapest Fővároshoz tartozó piacok december 18-án hétfőtől, a karácsonyi készülődés hajrájában minden nap nyitva lesznek, sőt december 24-én vasárnap is, általában 12:00 illetve 13:00 óráig.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAmikor boldogan hazavisszük karácsonyfának a vágott fenyőt, az ünnepi ihletben kevésbé gondolunk arra, hogy ezzel potenciálisan több rovart is beköltöztetünk az otthonunkba, amelyek a fa belsejében, ágai között hibernálódnak.
Szerző(k): EconomxAlapvetően idén is ingyenes lesz a parkolás az ünnepek alatt Budapesten, de akad majd néhány kivétel a fővárosban a köztereken.
Szerző(k): Economx