Új alelnököt választott kedden a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), szerdán pedig bejelenti lemondását a szervezet elnöke. Váltott szereplőkkel folytatódik a kamarai valóságshow.
Szerző(k): Szakonyi PéterAlelnökké választhatják kedden Nagy Eleket a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) küldöttgyűlésén. Ha ez megtörténik, lemond a jelenlegi elnök Csoltó Gábor, aki idén júniusban vette át a vezetést. Tovább folytatódik a szervezetben évek óta tartó vezetési válság.
Szerző(k): Szakonyi PéterAz Osztrák Gazdasági Kamara szerint az idegenforgalomban továbbra is hatalmas a munkaerőhiány, jelenleg 9 ezer állás betöltetlen. A megoldást szerintük a külföldiek munkavállalásának könnyítése jelentheti, a szakszervezetek tiltakoznak. Már a legforgalmasabb síhüttékben is a szabadnap bevezetését tervezik.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásNemzedékváltás váltást hozhat a budapesti ügyvédi kamara hétvégi választása. Az új elnök ugyanis még ötven év alatti, ráadásul jórészt ez a korosztály képviselteti magát a megválasztott testületekben is.
Szerző(k): Szakonyi PéterA magyarországi német társaságok jelenleg kevésbe optimisták a magyarországi gazdasági helyzetet illetően, mint fél évvel ezelőtt. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) aktuális felmérése egybecseng azon előrejelzésekkel, miszerint jövőre lassulhat a magyar gazdaság növekedési üteme - adta hírül a kamara.
Szerző(k): Domokos LászlóÚgy tűnik, a kormány elszánta magát az újságírói kamara létrehozására. A kényszertagság nem nyerte el mindenkinek a tetszését.
Szerző(k): Komócsin SándorIdestova két hónapja új elnöke van Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának (BKIK). Csoltó Gábornak nincs könnyű dolga, mert a botrányokkal tűzdelt, kaotikus múlt lezárása mindeddig nem történt meg. Ráadásul a kamara könnyen és hamarosan a politikai küzdőtér közepére kerülhet.
Szerző(k): Szakonyi PéterIngyenes tájékoztatóval segítik a szülőket gyermekgyógyászok a kisgyermekek táplálásában - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel