Húsz százalékkal nőtt az AutoWallis árbevétele az első negyedévben, aminek már közel a kétharmada külföldről érkezett. A támogatónak egyáltalán nem nevezhető működési környezet miatt a profit viszont nagymértékben csökkent.
Szerző(k): Sárosi ViktorEmmanuel Macron az első köztársasági elnök a világon, akinek egy tisztán elektromos autó a hivatali járműve.
Szerző(k): G. É.A járműmonstrum 25 éve szolgáló elődjét váltja fel. A 31 tonnás új műszaki mentő már nagyobb gépeket is képes kimenteni és elszállítani.
Szerző(k): Kiffer AnnaAlsó és felső kategóriás, valamint „emelt terepjáró képességű” járműveket vásárolna a kormány, a járművekért nettó 38,2, azaz bruttó 48,6 milliárd forintot fizetnének - jelent meg a sajtóban. A gazdasági minisztérium ugyanakkor cáfolja a híreket, azzal: csak keretmegállapodást kötöttek majdani beszerzésekre, most azonban nem rendeltek gépkocsikat.
Szerző(k): G. É.Szélesebb réteg juthat kedvező áron e-autóhoz, ennek viszont ára van: az egyetlen formai tényezővel és színnel rendelkező, 25 ezer dolláros elektromos jármű a hétköznapi amerikaiaknak szól, méghozzá a csináld magad kultúrája mentén.
Szerző(k): Sándor ZoltánA romló számok dacára meglódult az AutoWallis értékesítése, a válasz az akvizíciókban keresendő.
Szerző(k): EconomxRengeteg Audi-modellt hívnak vissza, s bár a német vállalat beazonosította a hiba okát, de az bonyolultabb lett a vártnál.
Szerző(k): S. Z.A VW leányvállalata, az Audi felfüggesztette a járművek USA-ba történő szállítását Donald Trump amerikai elnök autóvámjai miatt – jelentette hétfőn a német sajtó. A döntés érinti a magyarországi gyártóüzemet is.
Szerző(k): T. K.