2025 nyarán minden korábbit meghaladó forgalomra készül a budapesti repülőtér és a mögötte dolgozó szakmai háttérrendszer. A folyamatosan bővülő utaslétszám, a légitársaságok terjeszkedése és az új infrastruktúra-fejlesztések olyan kihívásokat hoznak, amelyekre már most fel kell készülni. A színfalak mögött, a radarernyők és adatvezérelt döntések világában működik a HungaroControl, amelynek szerepe kulcsfontosságú abban, hogy a repülési csúcsidőszak ne káoszt, hanem gördülékeny forgalmat jelentsen.
Szerző(k): Tieger EndreA légiközlekedésben is fennakadásokat okoz a nyugat-európai áramkimaradási hullám, így a magyar fapados légitársaság törölte a portugál fővárosból Budapestre tartó járatát.
Szerző(k): EconomxMinden kedden induló repülőjáratot törölt a brüsszeli Charleroi reptér, a Zaventem nemzetközi légikikötőből pedig a gépek harmada nem száll fel. A közlekedési dolgozók sztrájkja miatt gyakorlatilag egész Belgium leállt.
Szerző(k): G. É.A Wizz Air utaselégedettségi programja négy fő elemből áll: termék, ár, szolgáltatás és kommunikáció. Ennek részeként jelentős összegeket fordít a legmondernebb technológiák bevezetésére, a járatok pontosságának javítására és az ügyfélszolgálat fejlesztésére. A változás mérföldkő a légitársaság ügyfélkiszolgálásának átalakulásában.
Szerző(k): L. K.Korábban arról volt szó, hogy a téli menetrendben is zavartalanul közlekedik heti két alkalommal a Universal Air Málta-Pécs-München repülőjárata, napok óta azonban már nem lehet foglalni a járatra.
Szerző(k): Z. B.Több mint száz járatot töröltek az amszterdami Schiphol repülőtéren az erős szél miatt, és miután nehezen csillapodik az időjárás még több járatot érinteni fog a helyzet, köztük Budapestről felszálló gépeket is.
Szerző(k): L. K.Az összes induló járatot törlik a keddi nap folyamán a biztonsági személyzet munkabeszüntetésére tekintettel.
Szerző(k): Zádori BenceHiába repülnek magasan a kereskedelmi járatok, az Izrael felé tartó ballisztikus rakéták veszélyeztetnék a polgári repülőket. Emiatt életbe léptették azt a komoly protokollt, amikor a háborús légteret elkerülve a légitársaságok útvonal-módosítással tudják menedzselni járataikat. Ám a legtöbb esetben ez súlyos gazdasági károkat okoz a vállalatoknak – mondta az Economxnek Varga G. Gábor légiközlekedési szakértő.
Szerző(k): Kreivich Orsolya