Öt év óta először kétszámjegyűvé vált az infláció Törökországban februárban: a pénzromlás üteme 10,13 százalékra emelkedett, meghaladva az előzetes elemzői várakozásokat - derült ki a török statisztikai hivatal (Turkstat) pénteki közléséből.
Szerző(k): Szepesi AnitaDonald Trump megválasztott amerikai elnök állítólag Michael Flynn visszavonult altábornagyot kérte fel nemzetbiztonsági tanácsadójának.
Szerző(k): MTIAz iraki miniszterelnök bejelentette, hogy megkezdték a Moszul felszabadítására irányuló nagyszabású szárazföldi hadműveletet - írja az Index.hu.
Szerző(k): Index.huDonald Trump republikánus elnökjelölt szerda este Nevadában kampányolva ismét szót ejtett Vlagyimir Putyin orosz elnökről: visszautasította azokat az állításokat, hogy szereti az orosz államfőt.
Szerző(k): MTIOlaszország kész csatlakozni az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet líbiai állásai ellen indított amerikai hadművelethez, első lépésben az olaszországi légi támaszpontok rendelkezésére bocsátásával - jelentette kedden a Corriere della Sera című olasz napilap.
Szerző(k): MTIA technológiai cégeket egy, a párizsi terrortámadásban megölt lány apa perelte be, mondván teret adtak a terrorista propagandának.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMessze nem sikerült annyira leszűkíteni az ISIS, a világ legrettenetesebb, egyben leggazdagabb terrorszervezete bevételeit, mint azt az ellene harcoló erők remélték. Az olaj szerepe csökkent, viszont ehelyett agyonadóztatják a területükön élő nyolcmillió embert.
Szerző(k): EconomxEurópai tengerparti üdülőhelyek elleni támadásokra készül a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet - írta kedden a Bild című német lap a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) értesülésére hivatkozva.
Szerző(k): MTI