A Sziget II logisztikai park éppen a legforgalmasabb autópályák között helyezkedik el, és a repülőtérhez is könnyen el lehet jutni az épülettől.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA svájci kormány pénteken úgy döntött, hogy a kormányzati és középületeket mostantól legfeljebb 20 Celsius-fokra lehet felfűteni az energiatakarékosság jegyében - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) adózás előtti eredménye az első fél évben 3,114 milliárd forint volt, 1,698 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a BIF a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden. A BIF többségi tulajdonosa Schmidt Mária és gyerekeinek cége.
Szerző(k): Domokos ErikaSúlyos helyzetben vannak az irodatulajdonosok, mivel nagyon úgy tűnik, hogy a pandémia enyhülésével nem tér vissza mindenki az irodákba, így csökkennek a bevételeik, miközben el vannak adósodva.
Szerző(k): Komócsin SándorLengyelországban a kormány lehetővé akarja tenni, hogy a helyhatóságok átalakítsák a kihasználatlan bevásárlóközpontokat és irodaházakat lakóépületekké.
Szerző(k): Komócsin SándorÍrországban és Belgiumban a háború és a gazdasági válság ellenére is különösen erős volt a második negyedév. A magyarországi befektetési volumen egyelőre a tavalyihoz hasonló, és nem valószínű, hogy év végéig el fog térni ettől.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonHíre sincs a visszaesésnek az irodapiacon, egy év leforgása alatt jelentősen nőtt a kereslet.
Szerző(k): Rácz GergőMár majdnem kész a felhőkarcoló, de egyelőre nem lehet tudni, a Mol-dolgozók mikor kezdhetik meg a munkát a panorámás irodákban.
Szerző(k): Vámosi Ágoston