A részegeskedő, és az alkoholtól magukat erősnek érző vendégektől akarták megszabadítani a magyarok körében is népszerű turistaparadicsomot. Csak hát az új regula a kulturált szeszfogyasztóknál sem aratott osztatlan sikert, mondván „az ember mégsem teve, hogy szomjazzon”. Ráadásul egyesek még többet isznak, és persze ugyanúgy verekednek.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsNem az a kérdés, hogy drága, hanem hogy miért ennyire – és ezt már a német sajtó feszegeti. A horvát pénzügyminiszter szerint nagy baj lehet még ebből.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsJelentős turisztikai fejlesztések valósulnak meg őszre a Mátrában.
Szerző(k): Varga CsengeAmíg a folyókon az árhullámok, a Balatonnál a tavat nem megfelelően használó emberek adnak feladatot a vízügy szakembereinek.
Szerző(k): Sánta AndrásEllepték Budapestet a külföldiek a Sziget-fesztivál miatt, de így volt ez a júniusi Harley Davidson találkozó, a Szuperliga, vagy a Forma-1 idején is. Ezek az események megsokszorozzák a fővárosi turizmus vonzerejét, amely az idén visszanyeri a Covid előtti erejét. A soron következő atlétikai vb is telt házat és átlagon felüli bevételeket hoz a szállodáknak.
Szerző(k): EconomxEgy ezer kilométeres Budapest-Fiume oda-vissza autóút üzemanyag-költsége a jelenlegi hazai árakkal, nyolc literes fogyasztással számolva mintegy 50 ezer forint. Csakhogy a turisták ennél nyilván többet autóznak, és minden bizonnyal Horvátországban is kell tankolniuk. Megvizsgáltuk a határon túli benzin és gázolaj árakat, illetve azt is, hogy hol érdemes üzemanyagot vételezni.
Szerző(k): Sánta AndrásA megújult Sziget-fesztivál csütörtökön kezdődik, amelyre fele-fele arányban várnak külföldi és belföldi látogatókat. A Sziget az ország tizedik legnagyobb városává válik erre a fesztivál hat napjára. Fontos újítások közt szerepel, hogy felszámolták a mobil wc-ket és több helyen lesz hozzáférhető ivóvíz. Az ételek és italok árai magyar viszonylatban egész tűrhetőnek számítanak az utóbbi idők drágulási-hullámai óta.
Szerző(k): Varga CsengeA spanyol tengerparton elharapódzott a harc a szállodák medencéinél lévő napozóágyakért. A helyiekkel is rendszeres a konfliktusa a megveszett brit, német és francia turistáknak: sokszor tettlegességig fajul a rémkínos verseny.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsElérhetetlenné váltak egyes szlovéniai turisztikai célpontok a súlyos árvizek miatt, ezért a Szlovén Turisztikai Hivatal azt javasolja, hogy indulás előtt mindenki ellenőrizze az úti cél weboldalát, a közösségi média csatornáit, beszéljen a szállásadójával.
Szerző(k): Varga Csenge