Szlovákiában a háztartások egy részében megélhetési válságot okozhat, hogy egyelőre nem döntött a kormány arról, hogyan mérsékelné az energiaárakat a jövő év elejétől, főként az egyedülállók vannak veszélyben.
Szerző(k): Komócsin SándorEgyre többen takarékoskodnak Németországban az árak emelkedése miatt, egy pénteken ismertetett felmérés szerint a németek 70 százaléka spórol az energiával - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgy háztartási gépekbe való alkatrészeket gyártó, illetve lakóépületekhez kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtó német vállalat úgy kezdett bele Romániában egy beruházásban, hogy még nem tudja mit fognak csinálni az új üzem dolgozói. Az viszont tuti, hogy a romániai dolgozó olcsóbban robotol, mint a csehországi.
Szerző(k): Komócsin SándorAz erkélyre szerelhető napelem triviális módja az áramszámla csökkentésének, és már magyar internetes boltban is kapható, ám az illetékes hatóság technikai okokra hivatkozva nem engedélyezi a használatát. Európában megoldották a problémát.
Szerző(k): Komócsin SándorNémetország adóváltoztatásokat tervez, hogy segítsen a háztartásoknak megbirkózni az inflációval, Így azonban kevesebb adóbevételre számíthat a költségvetés, de úgy fest, ez nem baj. A kritikusok szerint a lépés leginkább a legjobban keresőknek kedvez.
Szerző(k): Molnár CsabaKevesebbet tettek félre az idén a magyarok, mint tavaly, de így is több mint 600 milliárd forintot fektettek be értékpapírokba. Ennek a kétharmadát banki részvényekbe tették, az állampapír alig kellett valakinek.
Szerző(k): Herman BernadettA gyerekesek vásárolnak leginkább drogériákban és messze ők költenek a legtöbbet az ott kapható termékekre. Átlagosan havonta veszünk mosó- és takarítószereket, kéthavonta hajápolókat, testápoló készítményeket és dekorkozmetikumokat, de a személyes higiéniás termékekért ennél sűrűbben járunk a boltba - derül ki a Rossmann Magyarország megbízásából készített reprezentatív kutatásból.
Szerző(k): Domokos LászlóA Habitat for Humanity Magyarország arra szólította fel a kormányt és a döntéshozókat, hogy mielőbb lépjen a téli szociális tüzelőanyag-támogatások biztosítása érdekében: egyrészt jelentősen meg kell emelni az erre szánt évi 5 milliárd forintos keretet, másrészt konkrét intézkedésekre van szükség, hogy az önkormányzatok elől ne vásárolhassák fel a tűzifát a piaci szereplők. Különben előállhat a helyzet, hogy a legszegényebb háztartásoknak egyszerűen nem lesz miből tűzifát osztani télen.
Szerző(k): Domokos László