Januárban egy hétvégén a háziorvosoknak mindenképpen oltaniuk kell - derül ki egy Müller Cecília által jegyzett utasításból. Ha nem lépnek, bírságot kapnak.
Szerző(k): Szabó DánielDecember 8-án nyílik a gyerekek oltási regisztrációja, oltópontokon és rendelőkben is kaphatják majd a vakcinát - tudta meg a hvg.hu
Szerző(k): Domokos LászlóA Magyar Orvosi Kamara kidolgozta azoknak az ellátásoknak a díjtáblázatát, amelyeket nem támogat az állam, de a háziorvosoknál elérhetőek. A legmagasabb díj kicsit több mint 13 ezer forint. Meghatározták továbbá a rendelői vérvétel, infúzióbeadás és a kiszállás díját is.
Szerző(k): Komócsin SándorKözel 800 ezer antigén gyorstesztet kapnak a háziorvosok a koronavírus-gyanús betegek tesztelésére - írja a koronavirus.gov.hu. A háziorvosok korábban tiltakoztak a kötelező tesztelés ellen; a Koronavírus Sajtóközpont pénteken azt közölte, hogy nem lesz kötelező, az orvos döntheti el a tünetek alapján, szükség van-e tesztre.
Szerző(k): Domokos ErikaA szakmai ajánlás szerint van lehetőség a két oltás egy idejű beadására, két különböző karba. Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető háziorvos ugyanakkor mégsem javasolja, s az InfoRádióban el is mondta, miért.
Szerző(k): Szepesi AnitaKeddtől távkonzultáció után is rendelhet az orvos mentőt, de a mentőegység kiérkezéséig készenlétben kell állnia. A kórházaknak rövidebb idő áll rendelkezésükre a beteg átvételére, illetve továbbküldésére.
Szerző(k): Németh GézaElsősorban azok érdeklődnek, akik a Sinopharm vakcináját kapták meg eddig, de van olyan szputnyikos, aki azért kér nyugati oltást, hogy külföldre utazhasson.
Szerző(k): Csernátony CsabaElindulnak azok a háziorvosi praxisközösségek, amelyeket az egyre több üresen álló háziorvosi poszt miatt hozott létre a kormány. A betöltetlen pozíciók száma hamarosan elérheti az ezret.
Szerző(k): Komócsin Sándor