A háziorvosi ellátást 1992-ben privatizálták, így az alapellátást gyakorlatilag a magánszektor biztosítja. Gyakran maguknak a háziorvosoknak sincs „magánorvosi tudatuk”, hiába dolgoznak vállalkozóként, inkább kényszervállalkozóként aposztrofáljak magukat – mondta a Világgazdaságnak Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke.
A MOK kidolgozta a háziorvosi ellátások díjtáblázatát. A díjtételajánlat a háziorvosoknál elérhető azon beavatkozásokra vonatkozik, amelyeket a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nem támogat, és hatóságilag sincs meghatározva az áruk. A díjtételeket részben azoknál a betegeknél alkalmazhatják az alapellátó orvosok, akik úgynevezett barna taj-számmal rendelkeznek, vagyis érvénytelen a tajkártyájuk, esetleg külföldön élnek, de magyarországi tartózkodásuk alatt az alapellátást szeretnék igénybe venni.
Meghatározták továbbá a nem csak az érvénytelen tajkártyások számára kiszámlázható díjakat, például a rendelőben elvégzett vérvétel (2550-4250 forint), az infúzióbeadás (7500-12500 forint) és a kiszállás díját (150-250 forint kilométerenként).
A díjtáblázatban meghatározott díjtételek minimum és maximum díjakat tartalmaznak a csendesen fogyó 6500 háziorvos és házi gyermekorvos számára, aki jelenleg Magyarországon praktizál. A legalacsonyabb díjtétel 2550 forint, a legmagasabb pedig 13 250 forint. A díjakról a háziorvosoknál kifüggesztett táblázatból lehet tájékozódni.
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni