Bő másfél évvel a válás után, a világ leggazdagabb emberének, Jeff Bezosnak az exfelesége újraházasodott.
Szerző(k): Domokos LászlóAz előzetes adatok szerint 2021. januárban 7302 gyermek született, és 12 916-an haltak meg. 2020 januárjához viszonyítva az élveszületések száma 9,8 százalékkal csökkent, a halálozásoké pedig 9,6 százalékkal emelkedett. A természetes fogyás 52 százalékkal nőtt - közölte a KSH.
Szerző(k): Szepesi AnitaUkrajnában 24 óra alatt házasságot köthet, akinek sietős a dolog, ami felkeltette a külföldiek érdeklődését is. Fél Európából és azon kívülről érkeznek a házasodni vágyók a kelet-európai országba.
Szerző(k): Barabás JúliaTöbb mint négyszer annyi első házas vette igénybe a havi ötezer forintos állami támogatást, mint 2015-ben, az Európai Unióban egyedülálló adókedvezmény bevezetésének évében - tájékoztatta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t.
Szerző(k): Domokos ErikaÖsszehangolt sajtótámadást, nyugalmat kért családjának Varga Judit igazságügyi miniszter.
Szerző(k): Szabó DánielBár a válások száma csökkenő tendenciát mutat, Magyarországon még mindig magas a számuk és különválás esetén a gyerekek nagy része az anyához kerül. Eközben sok kutatás világít rá arra, hogy az apák általában is egyre inkább részt vesznek a gyermekeik életében, és szerepük már nem korlátozódik a kenyérkeresetre. Vajon ez igaz a különélő apákra is?
Szerző(k): Molnár CsabaAz előzetes adatok szerint 2020-ban 92 233 gyermek született, és 139 549-en haltak meg. A születések száma 3,4, a halálozásoké 7,7 százalékkal haladta meg az előző évit. Decemberében az előző év azonos hónapjához viszonyítva az élveszületések száma 7,9 százalékkal csökkent, a halálozásoké 44 százalékkal emelkedett közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Szerző(k): Szepesi AnitaLehetséges, hogy egy oroszországi oknyomozó portál nyomára akadt Vlagyimir Putyin orosz államfő házasságon kívül született gyermekére. Az elnök szóvivője kategorikusan cáfolja a találgatást.
Szerző(k): Komócsin Sándor