A pesti tőzsde egyik legrégebben bevezetett és legpatinásabb részvénye jubilál, ehhez méltóan árfolyama örökös csúcsot ért el. Aki vásárolt a kezdéskor, ma a pénze több mint ötvenszeresét kapja a papírért, és ehhez jön még az időközben kifizetett osztalék: így még 30 év pénzromlása mellett is igen szép reálhozam adódik.
Szerző(k): Fellegi TamásNéhány napja 6,5 milliárdos főnyereményt kínált az ötös, de az összegből ma már jóval kevesebb lakást vehetünk, mint azt az évtized első, rekordnak számító lottónyereményéből tehettük volna négy évvel ezelőtt. Azért pánikra semmi ok, hiszen az elérhető hozam a lakások számánál is jobban függhet a befektetési célterület okos kiválasztásától.
Szerző(k): Farkas TiborAz elmúlt hetekben a nemzetközi pénz- és tőkepiacok szinte minden szegletében egyre erősebb az úgynevezett „Trump-trade” hatása, a befektetők a mexikói pesótól a bitcoinig zsákolják azokat az eszközöket, amelyek a republikánus jelölt győzelméből profitálhatnak. Utoljára akkor volt ilyen, amikor még Biden volt versenyben.
Szerző(k): EconomxRég nem látott szintekre ugrottak a hosszú magyar állampapírhozamok: rájár a rúd intézményi befektetőkre, de nagyobb gond, hogy az adósság finanszírozása is drágul.
Szerző(k): Sárosi ViktorA Fidelity Budapesten tartott konferenciáján a kriptodevizákról, az ezekhez fűződő lehetséges jövőbeli szolgáltatásaikról Christian Machts, a Fidelity közép-, és keleteurópai régió befektetési vezetője tartott előadást.
Szerző(k): Fellegi TamásOktóbertől alacsonyabb kamatozással megy tovább a Fix Magyar Állampapír és a Magyar Állampapír Plusz.
Szerző(k): Sárosi ViktorKitartóan vásárolták a magyar állampapírokat a hazai bankok, de a magánszemélyek állománya is több mint 200 milliárd forinttal nőtt júliusban.
Szerző(k): Sárosi ViktorA várható visszaesések ellenére is többnyire optimisták a szakemberek a paradicsomhozamokkal kapcsolatban. Még úgy is, hogy az időjárás alaposan felforgatta az eddigi status quot a mezőgazdaságban is.
Szerző(k): H. A.