A Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint a bizalom erősödését mutatja, hogy a magyar családok egyre bátrabban és többet költenek külföldi utazásra.
Szerző(k): Z. B.Az Európai Bizottság módosított számokkal engedte át a magyar középtávú költségvetési tervet, felülírva a tavalyi ajánlásokat.
Szerző(k): T. E.2024 III. negyedévében a kormányzati bevételek 570 milliárd forinttal, 7,3 százalékkal nőttek, miközben a kiadások 436 milliárd forinttal, 5,1 százalékkal emelkedtek. A kormányzati szektor hiánya 621 milliárd forint volt, az egyenleg 133 milliárd forinttal, 0,9 százalékponttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál.
Szerző(k): EconomxSzilveszter estéjén komoly megszorítócsomagról jelent meg kormányrendelet Romániában, amelyben többek között befagyasztották a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat, adót emeltek, a diákokat, pedagógusokat is érintő kedvezményeket töröltek el. Sztrájkhullámmal válaszolhatnak több területen.
Szerző(k): T. K.Az Egyesült Államok költségvetése utoljára a 2001-es pénzügyi évben zárt többlettel. Azóta minden beszámolóban a hiány növekményéről esik szó, most éppen a novemberi adatok szerint 16,8 százalékkal nőtt. Hozzá kell tenni, hogy a bevételek is nőttek az egy évvel korábbihoz képest, 9,8 százalékkal.
Szerző(k): L. K.Szélsőséges időjárás, csökkenő termés, növekvő kereslet, a tetejébe pedig még az unió is szigorít az import előírásokon. Mindez odáig vezetett, hogy mára a spekuláció eszközévé vált a kávé.
Szerző(k): G. É.Az Economx kérdésére Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elismerte, alaposan elmarad az áfabevétel a remélttől, optimistán terveztek a belső fogyasztással, de ez nem jött be. Ennek az ára egy ezermilliárdos lyuk lehet a költségvetésen, ami önmagában a harmada lehet a teljes hiánynak.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz államháztartási mérleg október végi állapotából kiderült, hogy akár még a tavalyi ezermilliárdot is meghaladhatja az áfahiány. A gond ezzel az, hogy a legfőbb bevételi forrása a kormányzatnak.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba