Az Ausztriában egy hűtőkamionban tavaly holtan talált 71 ember ügyében nyolc gyanúsított ellen fog vádemelést javasolni a rendőrség, három bolgár sofőrt pedig még köröznek - jelentette be Boross Zoltán Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Illegális Migráció Elleni Osztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): MTIAz előző évhez képest 2015-ben öt százalékkal csökkent az egészségügyi ellátással összefüggő kórházi fertőzések száma - közölte az ÁNTSZ az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) frissen megjelent adataira hivatkozva. Hogy mindeközben a betegek és az ápolási napok száma csökkent, az csak az OEK összesítését szemügyre véve derül ki.
Szerző(k): EconomxEgyre több a baleset a magyar munkahelyeken, a vállalatok alig akarják vállalni a felelősséget, inkább azt teljes egészében a dolgozóra tolják. Szinte nincs olyan munkahely, ahol ne találnának valami szabálytalanságot az ellenőrök.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanIdén az első hét hónapban csaknem 52 ezer gyermek született, 1,4 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A 72,5 ezres halálozás 9,7 százalékos visszaesés 2015. január-júliushoz képest. A természetes fogyás 20,6 ezer fő volt, hétezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte a KSH.
Szerző(k): EconomxKét halálos baleset is történt a Tátrában az elmúlt hét végén, miután a lengyelek, a szlovákok és a magyarok viszonylagos olcsósága miatt egyre nagyobb lelkesedéssel keresik fel a közeli hegyeket. Az áldozatokat turistatársaik találták meg.
Szerző(k): Barabás JúliaÜzbegisztán első és eddigi egyetlen elnöke, Iszlam Karimov 78 éves volt. Múlt szombaton sztrókot kapott, ekkor került egy taskenti kórház intenzív osztályára – olvasható az Indexen.
Szerző(k): EconomxIdén az első félévében 43 594 gyermek született, 1,8 százalékkal kevesebb az előző évinél. A 62 978 halálozás 9,5 százalékos visszaesést jelent 2015. január–júniushoz képest. Így a természetes fogyás 19 384 fő volt, 5833-mal kevesebb az egy évvel korábbinál - adta hírül a KSH.
Szerző(k): EconomxThomas de Maiziere német belügyminiszter azt tervezi, hogy a müncheni tragédia után felülvizsgálja a fegyverhez jutás és fegyvertartás törvényeit, és javít rajtuk szükség esetén – adta hírül a Bild am Sonntag című német lap.
Szerző(k): MTI