Drasztikusan lecsökkent a Rajna vízszintje, s ha bejönnek az előrejelzések, hamarosan annak a határára kerül a folyó, hogy már nem lehet rajta gazdaságosan árut szállítani. Ez nemcsak a német gazdaságnak jelenthet komoly gondot, de az egész régió üzemanyag- és nyersanyag-ellátását is megnehezítheti.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásJúlius közepére összejött a Balatoni Hajózási Zrt.-nek (Bahartnak) az egymillió utas – közölte az MTI-vel a társaság. Tavaly két héttel később tartottak egymilliónál a balatoni hajókon és kompokon.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA Budapesti Szabadkikötő területén különböző infrastrukturális fejlesztéseket végezhet el a Mészáros és Mészáros Zrt., nettó 9 milliárd 387 millió forintért. A becsült ellenérték nettó 6 milliárd 877 millió forint volt.
Szerző(k): Németh GézaAz uniós támogatású Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) közel 14 milliárd forintos forrásából három duzzasztómű és négy zsilip újult meg Magyarországon, köztük a kiskörei vízlépcső – közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaA kínai gyártásra vonatkozó megrendelések a jelentések szerint 20-30 százalékkal csökkentek a késztermékek kikötőkbe történő szállításáért felelős logisztikai források szerint. Azonban hiába a visszaesés, még mindig a járvány előtti szint felett vannak a megrendelések. Ettől még a konténerek nem szabadulnak fel egyhamar.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Unió és az Egyesült Királyság szankiójának része,hogy betiltotta az orosz kőolajat szállító hajók biztosítását. Ez komolyan korlátozhatja az orosz olajexportot, így több százezer hordó olaj sorsa forog most kockán.
Szerző(k): Tér DiánaFájóan hiányzott tavaly is a szállodahajók kikötéséből származó bevétel a magyar állam és a Viking Cruises AG közös cégének, a Mahart-PassNave Kft.-nek. A hajózási vállalat veszteségei ugyan csökkentek a 2020-as mélyponthoz képest, de még nagyon messze van a 2019-es számoktól - derül ki a beszámolójukból.
Szerző(k): Szász PéterA Vörös-tenger szudáni kikötőjéből kifelé jövet felborult egy teherhajó. A vágásra szánt rakomány a duplája lehetett a hajó méretére engedélyezettének - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. István