A szervezők állítása szerint Greta Thunberg humanitárius segélyszállító flottáját drón támadta meg Tunézia partjainál, miközben Gáza felé tartott. Eközben azonban a tunéziai hatóságok tagadják az incidenst.
Szerző(k): Sándor ZoltánA Balaton Boat Show idén 30. jubileumát ünnepli, és továbbra sem nyárzáró vagy szezonvégi rendezvényként, hanem az aktív Balaton koncepció részeként várja a látogatókat. A kiállításon kisebb és nagyobb hajók egyaránt bemutatkoznak – nem csak a legdrágább kategóriából.
Szerző(k): EconomxBalatonkenesén immár harmincadik alkalommal rendezik meg a Balaton Boat Show-t, az ország egyetlen vízen és vízparton rendezett hajókiállítását.
Szerző(k): Z. B.Spanyolországban őrizetbe vették egy illegális bevándorlókat szállító hajó több utasát. Azzal gyanúsítják őket, hogy felelősek 70 társuk haláláért.
Szerző(k): G. É.Piszkos alkuról suttognak a globális autóiparban: elemzők szerint az Európát hódító, kínai gyártók úgy jutnak milliárdos előnyökhöz a nemzetközi versenytársakhoz képest, hogy a kockázatos Vörös-tengeri útvonalon a húszi terroristák titkos támogatásával bonyolítják a kereskedelmi szállításokat.
Szerző(k): T. K.Rendhagyó tálalással, egy hajóúttal egybekötve mutatták be az új kínai autómárkát, melynek egyúttal leleplezték a legújabb modelljeit. Fény derült arra is, milyen ársávval számolhatnak a magyar vásárlók.
Szerző(k): Sándor ZoltánEgy Hot Stuff névre keresztelt hajón kapták lencsevégre a kormányfőt, erről a Tisza vezetője rántotta le a leplet, azt is megnevezve, kikkel tartózkodik egyazon fedélzeten Orbán Viktor a horvát Adrián.
Szerző(k): S. Z.Különleges élményt kínál a Bahart az augusztus 20.-i ünnep alkalmából.
Szerző(k): G. É.