Három napon át, szeptember 5. és 7. között tekinthető meg a hajómustra, amely a parton és a vízen is kínál látványt: több mint 70 kiállító és több mint 80 hajó mutatkozik be, közel 10 premierrel, a kisebb elektromos hajóktól a 30–46 lábas vitorlásokon át egészen az 50 lábas elektromos yachtokig.
A szervezők közlése szerint ráadásul mintegy 30 hajót a helyszínen ki is próbálhatunk.
A rendezvény további különlegessége, hogy a szezonzárás mellett a következő szezon kezdetét is jelenti, mivel ekkor indulnak az előrendelések és a legjobb ajánlatok, így az eseményen nem csupán a legjobb árat kapja, de már tavasszal a saját hajója fedélzetén lehet.
Azonban itt nem ér véget az esemény: Rápolthy Edit, a kiállítás igazgatója elmondta, a jubileumi eseményen a hagyományok megtartása mellett az Aktív Balaton és Bringa Zóna révén, új tematikaként jelenik meg a kerékpározás és az Balaton aktív szabadidős lehetőségei is.
A Kenese Marina-Port hamisítatlan kikötői környezetében három napon át pezseg majd az élet: beach bár, DJ-szettek, gyerek és családbarát környezet, strandolási lehetőség és gasztronómiai kínálat egészíti ki a rendezvényt – áll a közleményben.
A Balaton sosem alszik: egész évben pörögnek majd a programok
A Balaton nyári szezonja augusztus 20. után sem ért véget, hiszen továbbra is rengeteg program és szolgáltatás várja az ide látogatókat, miközben a vendégéjszakák száma idén is rekordot dönthet. Egyre több helyszín egész évben nyitva tart. Egész évben folyamatosan gasztronómiai és kulturális rendezvények várják az érdeklődőket.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás