Hamis biztonságérzetet adnak a gyorsforgalmi utak – az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint az emberi gondatlanság mellett legtöbbször ez az oka a magas baleseti statisztikának.
Szerző(k): Domokos LászlóLezárták a Ferihegyi repülőtérre vezető út befelé vezető oldalát az 1-es termináltól péntek délelőtt, mert három személygépkocsi összeütközött - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Szerző(k): Szepesi AnitaA miniszterelnök még a csengeri és szatmárnémetiben tett idei látogatásán beszélt az M3-as autópályát és Ököritófülöpöst összekötő gyorsforgalmi út megépítéséről. De hiába az ígéret, az építkezés áll.
Szerző(k): Szabó DánielA kormány 2020-ig ezermilliárd forintot költ a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére - mondta Tuzson Bence az M2-es gyorsforgalmi út Budapest-Vác szakaszának alapkő-letételi ünnepségén Dunakeszin.
Szerző(k): Domokos ErikaA következő hetekben a gyorsforgalmi úthálózat több pontján kell – tengelysúlymérő-állomás építési munkái miatt – forgalomkorlátozásra számítaniuk az autósoknak - hívja fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Szerző(k): Szász PéterMódosított útvonalon jár a 200E busz a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út lezárása miatt hétfő, kedd és szerda késő estétől kezdődően másnap hajnalig - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz eredetileg becsült 250 millió helyett 174,5 millió forintért - közös ajánlattevőként - a Lonberg Építőipari és Szolgáltató Kft. valamint a Linakron Mérnöki Kft. tervezheti a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út fejlesztésének az első ütemét.
Szerző(k): Németh GézaMég idén kijavítják a M7-es és M1-es autópálya rosszabb minőségű, sebességkorlátozással érintett szakaszait - mondta Nemes-Nagy Tibor, a Magyar Közút vezérigazgatója a Magyar Időknek.
Szerző(k): Economx