Javában készül az új közlekedési szabályozás, aminek van néhány érdekes pontja.
Szerző(k): G. É.László Imre Újbuda polgármestere nyílt levélben követeli az azonnali megoldást Pintér Sándortól vagy Takács Pétertől.
Szerző(k): EconomxHamarosan indul a több héten át tartó nyári szünet, elindulnak a nyári táborok. Az ottalvós táborok ára 100 ezer forintnál kezdődik, a napközis táborok ára 60 ezer forint körül alakul egy hétre.
Szerző(k): EconomxHa idős(ebb) kori szerelemről is van szó, a kormány azt mondja: a házasság mindenek felett!
Szerző(k): H. A.Tavaly duplájára nőtt a 13 év alattiak elkövetett bűncselekmények száma, de a gyermekek mentális állapota is romlik, írja a Hintalovon Alapítvány friss jelentése.
Szerző(k): EconomxJelentősen meghaladja a KSH által mért áprilisi 4,2 százalékos drágulást a gyermekinfláció. A kakaós csiga, a hamburger, a narancslé és a szemüvegkeret ára is megugrott.
Szerző(k): EconomxAz SOS Gyermekfalvak Alapítvány azt közölte, hogy hat hónap alatt öt esetben tudtak babát fogadni, a többi gyermeket el kellett utasítaniuk.
Szerző(k): EconomxA tavalyi 70 ezer forintos árakhoz képest idén nyáron egy ottalvós táborért már 100 ezer forintot is elkérnek. A legdrágábbak a külföldi nyelvi táborok.
Szerző(k): Economx