A közösségi oldalán jelentette be a miniszterelnök, hogy elmegy Pityinger László podcastjába.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA főpolgármester szerint az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás a jelenlegi formájában büntetés, a Miniszterelnökséget vezető pedig azt mondta: az a képlet, amivel kiszámolják az adó összegét, nem jó.
Szerző(k): T. E.Az igazi feketeleves még csak most érkezett, annak a lehetséges visszafogott egy százalékos GDP-növekedésünk is húsz százalékát is elveszíthetjük Donald Trump vámháborúja miatt. A kormányzat szerint Orbán Viktor jobban tudna tárgyalni az amerikai elnökkel, mint Ursula von der Leyen bizottsági elnök. De mikor lesz a budapesti csúcstalálkozó? Megkérdeztük.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba, Benkó EszterSzerdán ülésezett a kormány, csütörtökön pedig a kormányinfó keretében Gulyás Gergely elmondta tudnivalókat az Otthon Start programról és a közszolgálatban dolgozók lakástámogatásáról.
Szerző(k): EconomxVisszavonta több személy magyar állampolgárságát a köztársasági elnök, köztük egy 11 éves gyerekét és családjáért is. A határozat szerint "jogszabályok megszegésével szerezték meg" azt, így indokolt a visszavonás.
Szerző(k): B.E.Az egyik legnagyobb dobására készül a kormányzat a fix kamatozású háromszázalékos Otthon Start lakáshitel programmal. A világos célok, a fiatalok lakhatási nehézségeinek megoldása, a lakáspiac bővítése, az ingatlanárak hosszú távú stabilitása mellett a kabinet ezúttal radikálisan változtatott az eddigi szemléletén: ezúttal nem határoztak meg demográfiai feltételeket. Nem követelménye az első otthonnak a házasság, vagy a gyermekek vállalása, ugyanakkor a hitelprogram mégis támogatja az Orbán-kormányok családbarát koncepcióját.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA magyar kormány szerint elfogadhatatlan az Európai Unió következő, hét éves költségvetéstervezete, és Gulyás Gergely szerint Brüsszelben egy ukránbarát büdzsét raktak össze. A miniszter azt is bejelentette a szerdai kormányinfón, hogy megegyeztek a Bankszövetséggel, ősszel indul az otthonteremtési hitelprogram.
Szerző(k): Károly Gábor, Sarkadi-Illyés CsabaÁltalában a megszokott rend, hogy szerdán ülésezik a kormány, csütörtökön délelőtt pedig kormányinfón tájékoztatják a sajtót arról, milyen döntéseket hoztak. Most szerdán, és nem délelőttre, hanem délutánra hívták össze a sajtót Gulyás Gergelyék.
Szerző(k): Economx