A rendkívüli időjárás miatt a szokásosnál jóval több, az utakon bajba került autós hívott segítséget eddig márciusban, és húsvétkor is fokozott kockázatokra kell számítani.
Szerző(k): NAPIA háztartások befektetési struktúrája alapján a régióban Magyarország áll a legközelebb az eurózónához - hangzott el a Generali Alapkezelő csütörtöki sajtótájékoztatóján. A szakemberek szerint a következő öt évben 50 százalékkal emelkedhet a befektetési alapokban lévő lakossági befektetés hazánkban, ebből nagy részt jelenthetnek a nyugdíjcélú megtakarítások.
Szerző(k): Beke KárolyAkár három millió forintba is fájhat egy síbaleset.
Szerző(k): NAPIA Generali március 28-ig a GPH 25 százalékát veszi meg a PPF-től mintegy 1,3 milliárd euróért, a fennmaradó részre 2014 december 31-ig van vételi opciója.
Szerző(k): Szabó MártaA Generali-Providencia Biztosító nyerte el legalacsonyabb, nettó 44,8 millió forintos ajánlatával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Hivatala által a hatóság járműveinek kötelező gépjármű felelősségbiztosítására (kgfb) kiírt nyílt közbeszerzést - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Szerző(k): MTI-EcoA Generali felmérése szerint az autók 80 százalékát már érte valamilyen sérülés.
Szerző(k): NAPIAz átlagos magyar autós szürke, ezüstmetál autót vezet, ami a legtöbb esetben Opel márkájú és átlagosan 12 éves - derül ki a Generali PPF Holding (GPH) kilenc Kelet-közép-európai országban, saját ügyfelei körében elvégzett felméréséből.
Szerző(k): NAPIÉvről évre azt halljuk, hogy a kgfb-piac már elérkezett a falig, innen már nem lehet lejjebb vinni az átlagdíjakat. Azután elérkezik a \"kampány\" és a piac az átlagdíjak további drasztikus csökkenésével szembesül. A biztosítók ma hirdetik ki díjaikat.
Szerző(k): Nagy László Nándor