Akkora a lemaradásunk az oktatás területén, hogy a Magyar Nemzeti Bank Versenyképességi jelentése sem tudta ezt figyelmen kívül hagyni. Alacsony a GDP-arányos állami költés, 2019-ben 3,1 százalékot tett ki, míg az uniós átlag 3,9 százalék volt. Nálunk a legalacsonyabb a tanárok fizetése az OECD tag európai uniós országok között. Nem sikerült megállítani a korai iskolaelhagyók számát sem. Egyetemeink pedig nem kerültek be az elit klubokba és a nyelvoktatás területén is van még mit tenni.
Szerző(k): Koncsek RitaEnyhén nőtt a szlovák GDP a harmadik negyedévben - írta meg az MTI helyszíni tudósítója.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMegjelent a Magyar Nemzeti Bank Versenyképességi jelentése, amiben az egészségügy is kiemelt szerepet kapott. A GDP arányos egészségügyi kiadásaink az Európai Unióban a harmadik legalacsonyabbak. Az összefoglalóban kitérnek arra is, már minden negyedik magyar túlsúlyos, a rákstatisztikák pedig hiába javultak még mindig elsők vagyunk a rákhalálozásban. Sokat költünk saját zsebből és gyógyszerszedésben is dobogósok vagyunk.
Szerző(k): Koncsek RitaA szlovén hazai össztermék (GDP) 3,4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a szlovén statisztikai hivatal kedden. De az előző negyedévhez képest csökkent a szomszédos ország gazdasága, ami még a magyar visszaesésen is túltesz.
Szerző(k): Szabó DánielA román bruttó hazai termék (GDP) a nyers adatok szerint 4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet gyorsjelentésében. Magyarországon az éves GDP-növekedés pont így 4 százalék lett, de az előző negyedévhez képest zsugorodott a magyar gazdaság, míg a román növekedni tudott.
Szerző(k): Szabó DánielMegjelent legújabb GDP adat, ami szerint a magyar gazdaság továbbra is lendületes növekedést mutat 2022-ben, egyedül a mezőgazdaság gyengélkedik. Az adatközlést megelőzően nagy volt a szórás a piaci elemzők körében, mutatva, hogy sok bizonytalanság látszik hazai gazdaságban. Ezt igazolta is az adat, ami nagyjából telibe trafálta az előrejelzési spektrum közepét.
Szerző(k): Rácz GergőA forint kora reggel, alacsony volumenű kereskedésben, de erősödni tudott az euróval és a dollárral szemben. A harmadik negyedéves GDP-adatok előtt vélhetően kivár a piac. Ha a recessziós jóslatok igazolódnak, beszakadás jöhet a forintnál.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb statisztika is megjelenik a jövő héten, közöttük a harmadik negyedévi bruttó hazai termék (GDP) adata - írja az MTI.
Szerző(k): Szász Péter