A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ágazati vizsgálatot indított a hazai éttermek, kocsmák és egyéb vendéglátó-ipari egységek - azaz a HoReCa szektor - italbeszerzéseinek elemzésére. Az előzetes ismereteik alapján azt gyanítják, hogy nagy cégek tartják rövid pórázon a cégeket, és ezzel leuralják a piacot.
Szerző(k): Szabó DánielOrbán Viktor miniszterelnök a Ferencváros utolsó bajnokok ligája mérkőzése előtt reklámgyanús módon mutatta meg, hogy a Szerencsejáték Zrt. által üzemeltetett felületen fogadott a magyar csapat győzelmére. A Gazdasági Versenyhivatal szerint ez még ettől nem számít hirdetésnek.
Szerző(k): Szabó DánielA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tisztességtelennek találta az ÉkszerTV ékszer-értékesítési gyakorlatát, és 480 millió forintos bírságot szabott ki a műsor gyártójára. A telemarketinges műsor kézfertőtlenítő-árusítását is vizsgálják. Az ATV a múlt héten jelentette be, hogy a sok panasz miatt nem sugározza többet a műsort.
Szerző(k): Domokos ErikaA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenykorlátozás gyanújával eljárást indított a Star Network MCN Kft.-vel és a 4KIDS Meseportál Kft.-vel szemben. A két, online tartalommenedzsmenttel és marketing-tevékenységgel foglalkozó cég feltételezhetően felosztotta egymás között vevőkörét - közölte a GVH.
Szerző(k): Domokos ErikaA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapítása szerint a be2.hu és az academicsingles.hu társkereső weboldalak tisztességtelenül jártak el a fogyasztókkal szemben. A hatóság ezért 1,6 milliárd forint bírságot szabott ki az oldalakat működtető luxemburgi cégre, valamint kötelezte egyes gyakorlatainak megváltoztatására - közölte a GVH.
Szerző(k): Domokos ErikaA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján Berki Renáta anélkül reklámozta egy kereskedő cég óráit a közösségi oldalán, hogy megjelölte volna a posztok fizetett jellegét. A bújtatott reklámozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül, amiért a nőt 2,2 millió, a kereskedőt 1,2 millió forintra bírságolta a GVH.
Szerző(k): Domokos ErikaA Facebook és a Booking.com határidőben, önként befizette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,2 milliárd, illetve 2,5 milliárd forintos bírságát, de mindkét cég a bíróságon vitatja a GVH döntését - mondta Rigó Csaba, a GVH elnöke a Növekedés.hu portálon.
Szerző(k): Szabó DánielA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 150 millió forint egyszeri megtakarítást, éves költségvetésének 6 százalékát utalja át a központi költségvetésbe, hogy hozzájáruljon a veszélyhelyzet gazdasági kárainak enyhítéséhez, és a magyar gazdaság újraindításához - nyilatkozta az MTI-nek a GVH elnöke, Rigó Csaba Balázs, aki arról is beszélt, hogy a hivatal az idén a tavalyinál több feladatot vállalt, kevesebb pénzből, takarékosabb gazdálkodással.
Szerző(k): Domokos Erika