Teljesen új alapokra helyezik a magyar-brazil külpolitikai és gazdasági kapcsolatokat, Magyarország nagyobb figyelmet szentel Brazíliának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaA vártnál nagyobb mértékben, egy éve a legmagasabb értékre emelkedett a gazdasági hangulatindex Németországban és az euróövezetben is a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet kedden közzétett kimutatása szerint, melyet az MTI foglalt össze.
Szerző(k): Szabó DánielA Nyugat-Balkán országainak felvétele az Európai Unióba nem tűnik valami nagy projektnek gazdasági szempontból, ám számos olyan előnnyel jár, amelyek miatt mégis meg kellene lépnie ezt az uniónak. Végül is az EU nem csupán a gazdasági előnyökről szól.
Szerző(k): Komócsin SándorÚgy félnek a piaci szereplők és döntéshozók attól, hogy megismétlődik a 2008-as gazdasági válság, hogy most túlságosan is aggódnak a megismétlődésétől. Viszont ez nem látszik bekövetkezni, mert annyira ellene dolgoznak, de új hibákat követnek el, aminek a vége mégis csak egy krach lehet. Vagyis lényegében a Soros György által kidolgozott reflexivitás elmélet mentén alakulhat ki a nagy visszaesés. De bármi is jön, azt Magyarországon előbb érezni lehet majd.
Szerző(k): Szabó DánielA kormánytól idén nem kapnak húsvéti támogatást a nyugdíjasok, pedig a gazdaság jól teljesít; viszont egyre több önkormányzat gondol az idősekre, Kalocsán vita is volt arról, hogy mennyit kapjanak a nyugdíjasok.
Szerző(k): Vég MártonOlaszország GDP-arányos államadóssága 2024-ig folyamatosan nő, már most is a második legmagasabb az euróövezetben Görögország után - írja az MTI az IMF legfrissebb jelentésére hivatkozva.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz olasz kormány arra készül, hogy rontja az idei évre vonatkozó gazdasági növekedési előrejelzését, valamint emeli a költségvetési hiány várható mértékét - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielNagyot változott a helyzet a világban: míg egy éve szinte minden régióban növekedést lehetett látni, immár hét fő gazdaság is van, ahol romlottak a kilátások. Ennek megfelelően a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rontotta az idei és a jövő évi világgazdasági prognózisát és lassabb növekedéssel számol komoly kockázatok mellett. Magyarország és feltörekvő európai régió viszont ezzel szemben azon térségek között tűnik fel az IMF legfrissebb elemzésében, amelyekkel kapcsolatban derűlátóbb a nemzetközi szervezet.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna