Az inkasszó annak a következménye, hogy a Magyar Államkincstár javára döntött a bíróság jogerősen másodfokon.
Szerző(k): EconomxA Divatcsarnok Projekt Zrt., amelyben korábban az építési és közlekedési miniszter is tulajdonos volt, több mint 450 napja nem nyújtotta be éves beszámolóit, a Cégbíróság pedig a NAV-ra vár, amely eddig nem lépett a törvény szerint.
Szerző(k): T. E.Az Orbán Viktor likvidálását tervező férfinek az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell letöltenie az egyhónapos büntetését. A Fővárosi Törvényszék végzése nem végleges.
Szerző(k): Gulyás ÁbelMiután az ügyészség úgy döntött, súlyosbítja Nagy János büntetését, a volt agrárpolitikus hét és fél éves börtönbüntetésnek nézhet elébe.
Szerző(k): S. Z.Nincs felelőse annak, hogy százmilliók tűntek el egy pályázat után a Top Hygiene Kft.-nél. Persze a cég hamar eltűnt a nyilvántartásból is, miután a pénzt megkapta. A külügyminiszter szerint minden szabályos volt, nincs mit vizsgálni.
Szerző(k): L. K.A volt igazságügyi minisztert, Varga Juditot a Schadl–Völner-perrel kapcsán hallgatja meg a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.
Szerző(k): EconomxNem áll kötélnek a nemzetgazdasági tárca, szerinte az adókat mindenekinek be kell fizetnie, így a fővárosnak a szolidaritási hozzájárulást is. Nagy Márton bejelentette, fellebeznek a Fővárosi Törvényszék nem jogerős határozatával szemben, amelyben most a fővárosnak kedvező döntést hoztak.
Szerző(k): EconomxHelybenhagyta a Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság letartóztatást megszüntető végzését, így nem kell visszatérnie a börtönbe Óbuda polgármesterének.
Szerző(k): Z. B.