Lázár János nemrég adta el az üzletrészét a Divatcsarnok Projekt Zrt.-ben, amely az elmúlt két üzleti évre nem nyújtott be éves beszámolót. A társaság adószámát a jogszabályok szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már hivatalból törölhette volna, és kezdeményezhette volna a cég megszűntnek nyilvánítását, ám erre eddig nem került sor.
A 24.hu szerint ez azt jelenti, hogy
az egykori Párisi Nagy Áruház bérbeadásával foglalkozó cég több mint 450 napja nem teljesítette a törvényi kötelezettségét.
A jogszabályok szerint a mérlegadatok leadásának elmulasztása esetén
- a NAV először 30 napos határidőt ad a pótlásra,
- majd ha ezt nem teljesítik, újabb 30 napos határidőt és 200 ezer forintos bírságot szab ki;
- ha az érintett társaság továbbra sem tesz eleget a kötelezettségének, a hatóság hivatalból törli az adószámot és értesíti a cégbíróságot, amely kezdeményezi a cég megszűntnek nyilvánítását.
A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága azonban a mai napig nem kapott értesítést az adóhatóságtól, így a törvényességi felügyeleti eljárás nem indult meg.
A társaság legutóbbi mérlege szerint több mint 14 milliárd forintos vagyont kezel, ám a 2023-as és 2024-es pénzügyi beszámolók továbbra is hiányoznak. A lap megkereste a céget, valamint Lázár Jánost is, aki a pénzügyi beszámolók elmulasztásának idején tulajdonos volt, de választ egyikük sem adott. 2022-ben a vállalkozás 345 millió forint veszteséget könyvelt el.
A Divatcsarnok a közelmúltban azért került be a hírekbe, mert az ikonikus épület Lotz-termében tervezett Rákosrendezői beruházás értékesítési központja lett volna, de ez a terv a főváros közbelépése miatt elbukott. Lázár János 2018-as vagyonnyilatkozatából derült ki, hogy egy osztrák nagytőkés partnereként 10 százalékos részesedéssel rendelkezett a projektcégben. Tavaly november végén eladta tulajdonrészét, miután részvényátruházási szerződést kötött a négy másik tulajdonossal, akik így 25–25 százalékos részesedésre tettek szert.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek