Biztossá vált, hogy egyetlen forint sem fog megtérülni abból a több mint negyedmilliárd forint vissza nem térítendő támogatásból, amely néhány éve landolt az elmúlt évek egyik legnagyobb számlagyárában, a Top Hygine Kft.-ben, amely gyorsan lehúzta a rolót a pályázat megnyerése után.
A pénzt megítélő külügyminisztérium szerint nem történt szabálytalanság, vizsgálat ezért indult, és felelős sincs.
Adósi vagyon hiányában a Fővárosi Törvényszék a Top Hygine Kft. ügyében a felszámolási eljárást egyszerűsített módon megszüntette. A jogszerűen benyújtott és elbírált pályázattal kapcsolatban a minisztériumban nem került sor belső vizsgálat lefolytatására – ezt a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium közölte a 24.hu megkeresésére miután biztossá vált, hogy egyetlen forint sem térül meg abból a 288 millió forint vissza nem térítendő támogatásból, ami néhány éve különös módon került az elmúlt évek egyik legnagyobb számlagyárába.
A Top Hygiene Kft. nem sokkal azután került felszámolási eljárás alá, hogy ezt a negyedmilliárd forint közpénzt elnyerte a külügyminisztérium pályázatán. Ezt a tárca a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai ellentételezésére írta ki versenyképesség-növelés céljából.
A társaság már a pályáztatás során gyanús lehetett volna a minisztériumnak.
Például azért, mert a döntést megelőző hónapokban a cég munkatársainak nagy részét utcára, majd a sikeres pályázat elnyerése után nem sokkal végrehajtási és felszámolási eljárás alá került. Az Opten céginformációs rendszer adatai szerint a 2020 novemberében foglalkoztatott 174 alkalmazottból 2021 februárjára mindössze 9 dolgozó maradt meg. Ezenkívül a 2020-as évre vonatkozóan még pénzügyi beszámolót sem adott le a cég.
A társaság ellenőrzését végző könyvvizsgáló tavaly májusban lemondott, mert nem tették lehetővé számára, hogy elvégezze a cég működésével kapcsolatos vizsgálatokat. A minisztérium korábban is csak annyit közölt, hogy minden a jogszabályoknak megfelelően történik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná