A Budapesti Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, bűnszövetségben elkövetett zsarolás kísérlete, hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt öt személlyel - köztük két volt rendőrrel - szemben emelt vádat.
Szerző(k): EconomxAz ügyészség vádja szerint egy felszámoló, aki egy budapesti felszámolócég tagja is, 200 ezer eurót kért azért, hogy egy felszámolási vagyonértékesítési pályázaton az egyik pályázó ajánlata nyerjen.
Szerző(k): EconomxHivatali vesztegetés miatt állították bíróság elé gyorsított eljárásban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal munkatársát - közölte a Fővárosi Főügyészség.
Szerző(k): EconomxRészleteket egyelőre nem tudni róla, de valószínűleg komoly lehet az a korrupciós ügy, amely miatt az igazolványokat kiállító hivatal több munkatársát is bilincsben vitték el - írja a vs.hu.
Szerző(k): EconomxCsalók több ezer embert csaptak be olcsó hitel ígéretével. Elkapták őket.
Szerző(k): EconomxMinden jel szerint megindult a nyomozás a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnál (az egykori kamaránál), amelyet különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendeltek el még áprilisban - írja a Magyar Nemzet.
Szerző(k): EconomxA bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyamatban lévő ügyben a Fővárosi Főügyészség a napokban három gyanúsított előzetes letartóztatására tett indítványt, amelynek a bíróság helyt adott, és azzal egyezően mindhárom terhelttel szemben elrendelte a legsúlyosabb kényszerintézkedést. Az ügynek jelenleg 23 gyanúsítottja van - közölte a főügyészség.
Szerző(k): EconomxVajon mennyi vaj lehetett a fején annak a magyar férfinak, akitől úgy követeltek - részben sikeresen - több százmillió forintot azért, hogy egy ellene indult büntetőeljárást megszüntettessenek, hogy igazából nem is folyt ilyen eljárás. Az ügyészség mindenesetre korrupció miatt emelt vádat.
Szerző(k): Economx