Támogatta a Rác fürdő renoválására vonatkozó koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdán, a tervek szerint a rekonstrukció a Budapest Gyógyfürdői Zrt. (BGYH) saját forrásai terhére valósulna meg.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraEgy belvárosi sportközpont mondhatja el magáról, hogy a tavaly megkezdett vizsgálatok után termálvize most gyógyvíz minősítést kapott.
Szerző(k): Hercsel AdélAz összes vidéki vendégéjszaka 59 százaléka a fürdővárosokban realizálódott idén nyáron.
Szerző(k): EconomxÜtött az utolsó óra, zár a szezon: az ország számos strandja és termálvizes fürdője ma nyit ki utoljára, legalábbis az idei strandszezonban. Mutatjuk a helyszíneket.
Szerző(k): Hercsel AdélAkadnak olyan szezonálisan üzemelő termálfürdők is, amelyekben már múlt héten véget ért a strandszezon.
Szerző(k): Sánta AndrásVan, ahol csak néhány medencét érint a kérdés, máshol azonban az egész létesítmény zárva lesz.
Szerző(k): EconomxMagyar Fürdőszövetség meghirdette új akcióját, az országos vízipisztoly-csatát tagfürdőiben, ami egyúttal rekordkísérlet is lesz. Lényege, hogy augusztus 19-én, szombaton egy időben több százan vagy akár több ezren vehetnek részt egy fergeteges vízipisztoly-csatában.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraÚjpest északnyugati szélén, a Szentendrei-sziget déli csücskével egy magasságban elhelyezkedő, Dunapart melletti terület 1938-tól kültéri strandként üzemelt 2006-ig, azóta használaton kívül állt. A Tungsram, vagy becenevén Tungi az újpestiek kedvelt helye volt az ezredfordulóig. Sokan nosztalgiával emlékeznek rá.
Szerző(k): EconomxHárom hét karbantartási szünet miatt kellett nélkülöznie a fürdőt a látogatóknak.
Szerző(k): Varga Csenge