A globális bizonytalanság és a növekvő munkahelyi megszorítások megnehezíthetik az álláskeresést. Ugyanakkor az emelkedő megélheté ...
Kétszáztíz előadó és kétezernél is több vendég részvételével zajlott az Indamedia AI Summit 2024 című rendezvénye, Közép-Európa le ...
Se a munkahely, se a szülés után dolgozni visszatérő nők nem tekintik magukat teljes értékű munkavállalónak.
A párizsi rendőrség prefektusa szerint bonyolult feladat lesz a jövő nyári ötkarikás játékok teljesen biztonságos lebonyolítása. Hiányoznak a kellő tapasztalatok, miután az előző két párizsi nyári olimpia nagyon régen volt, az első még 1900-ban, a másik pedig 1924-ben.
Szerző(k): EconomxFranciaország a koronavírus-járvány éveiben is megőrizte vezető pozícióját a világ fogadó országai előtt, de hogy milyen hatással lesznek turizmusára a zavargások, illetve utóbbiak mikor érhetnek véget, erről jelenleg nagyon nehéz jóslásokba bocsátkozni.
Szerző(k): Drávucz PéterAz elmúlt évek egyik legnagyobb változását hajtotta végre a Chicagói Árutőzsde a félelem mutatóként becézett VIX indexen, hétfőn elindította annak egynapos változatát. Megváltozott a befektetők viselkedése és félelmeik is, erre próbálnak reagálni a változással.
Szerző(k): EconomxAz internet a végtelen szabadság és kibontakozási lehetőség tere, vagy inkább a belső és külső kontrollok hiánya miatt az emberi természet legsötétebb bugyrainak Jurassic Park-ja? A valótlanságoktól, a vírusoktól és az álhírektől is tartanak a magyar internetezők.
Szerző(k): Horváth Tibor