Minden harmadik ember aggódik amiatt, hogy az infláció miatt elértéktelenedik a fizetése. Több mint 20 százalékuk tart attól, hogy nem lesz elég a majdani nyugdíj arra, hogy fenntartsa a megszokott egzisztenciát. A munkahely elveszítésétől a lakosság több mint hatoda tart, míg 14 százalékuk aggasztja, hogy betegség miatt elesik a megszokott havi jövedelmétől. Nagyon alacsony azok aránya, akik egyiktől sem tartanak, ez az arány épp, hogy meghaladja a 10 százalékot – derül ki a Provident Barométer friss kutatásából.
Az adatokból egy kezdődő trend látszik, miszerint a munkahely elveszítésétől egyre többen félnek, ebben nagyon szerepet játszhatott a tavasszal indult elbocsátási hullám. Itt emellett szerepe lehet annak, hogy akár saját maga is elveszítette állását korábban vagy ismer olyat, akit hirtelen elbocsátottak.
Továbbra is mindössze 8 százalékot tesz ki azoknak az aránya, akik úgy nyilatkoztak, kényelmesen kijönnek a jövedelmükből, és képesek a fizetésük legalább egyharmadát megtakarítási célokra fordítani.
- Míg áprilisban a megkérdezettek 38 száa vélte úgy, hogy tudatos pénzkezelés mellett van esélyük minimális megtakarításra (legfeljebb a fizetésük 20 százalékáig), ez az arány néhány hónap alatt 33 százalékra esett.
- Ezzel párhuzamosan emelkedett azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek hónap végére rendszerint kifogynak a pénzből: a korábbi 41 százalék helyett már a válaszadók 48 százaléka küszködik azzal az állandó szorongással, hogy nincs lehetősége a takarékoskodásra, és hónapról-hónapra, napról-napra él.
Iskola és lakóhely
A kitöltők 28 százaléka bevallotta a kérdőívben, hogy nem szokott tájékozódni a pénzügyekben. Itt 37 százalékos a községek és érettségi nélküliek aránya – ami jól mutatja, hogy az edukációnak és a lakóhelynek, szocializációnak mekkora szerepe van a pénzügyeinkben.
„Minden fontos. A magyar lakosság nehezen tud dönteni a különböző befektetési formák közül, mert nagyon sok szempontot szeretnének egyszerre érvényesíteni. Komplex mérlegelés után választanak” – mondta Feitel Balázs, az Ipsos Zrt. ügyvezető igazgatója a Provident keddi sajtóbeszélgetésén.
A megtakarítási formák közül a legkedveltebb az ingatlan, forintalapú megtakarítás és az arany, a lista a következőképp folytatódik:
- valutaalapú megtakarítás,
- részvények,
- kriptovaluta,
- és befektetési alapok.
Aki tud megtakarítani, így választ
A válaszadók harmada nyilatkozott úgy, hogy a várható hozam alapján választ szolgáltatást, és ugyanekkora százalékban számít döntőnek a megtakarítási termék rugalmassága is, vagyis hogy hozzájuthatnak-e bármikor a pénzükhöz.
Az öngondoskodási formák közül továbbra is a biztosítások a legnépszerűbbek, miközben csökken az adókedvezménnyel járó megoldások vonzereje: az adóvisszatérítés egyre kevésbé számít fontos szempontnak egy pénzügyi döntéshozatal során. Itt annak is nagy szerepe lehet, hogy nagy a hiányosság tudásban, különösen a vidéki és nem edukált lakosság körében.
Miközben egyre többen kerülnek anyagilag kiszolgáltatott helyzetbe, a pénzügyi tájékozottság szintje is romló tendenciát mutat, különösen a társadalmilag sérülékeny csoportok körében
– hívta fel a figyelmet Boczán Viktor, a Provident vezérigazgatója.
Pesszimista jövő
Mivel az idei évben az ország gazdasági kilátása kifejezetten rossz, ezért a lakosság is inkább borúlátóként tekint az elkövetkező fél évre. Ugyanakkor az elmúlt időszak stabilan kedvezőtlen gazdasági teljesítménye, elemzői várakozásai továbbra sem indokolják azt, hogy a válaszadók pozitívan lássák a saját anyagi helyzetüket. A válaszadók 21 százaléka várja, hogy jobb lesz az anyagi helyzete, 30 százalékuk szerint nem változik, és közel felük szerint rosszabb helyzetben lesznek a következő egy évben.
A 30 év alattiak optimistábbak, az 50-nél idősebb korosztály sokkal negatívabb jövőképpel számol. Érdekes, hogy a 18–35 éves korosztálynak mindössze harmada mondja azt, hogy a jelenleginél jobb lesz a vagyoni helyzete a jövőben. Itt alapvetően az lenne a normális, ha ebből a korosztályból szinte mindenki a fizetésének emelkedésével számolna az idő előrehaladtával.
Váratlan helyzet: minden harmadik magyar óriási bajba kerülhet
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás, hogy kijöjjön a jövedelméből, a lakosság 27 százaléka egyáltalán nem képes megtakarítani. Ez a tendencia évről évre rosszabb, és nemzetközi összevetésben sem állunk jól. Az adatok a pénzügyi kiszolgáltatottság aggasztó mértékére hívják fel a figyelmet, amelynek nemcsak gazdasági, hanem szociális következményei is vannak: egy váratlan kiadás vagy jövedelemkiesés sokaknak már most is komoly krízist jelentene. Korábbi cikkünkben részletesen írtunk arról, hogy milyen a magyar lakosság megtakarítási és vagyoni helyzete sok más országgal összehasonlítva.Alapvetőnek kellene lennie
„A megtakarítási képesség romlása és a pénzügyi tájékozottság hiánya együtt minden háztartás számára komoly kockázatot jelent, különösen fokozódó anyagi nyomás idején, aminek az eredménye leszakadás és hosszú távú anyagi bizonytalanság lehet. A Providentnél ezért fontosnak tartjuk, hogy a pénzügyi megoldások mellett támogassuk ügyfeleinket a tudatos döntések meghozatalában is” – mondta Pálfalvi Márta, a Provident Pénzügyi Zrt. kommunikációs és vállalati kapcsolatok igazgatója.
Kiemelte: a pénzügyi edukáció nem kiváltság, hanem alapvető és mindenki számára egyformán szükséges eszköz a biztonságos jövő megteremtéséhez.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Egy újabb kutatás szerint veszített lendületéből Magyar Péter pártja
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni