A teherautó-piacon meglepően jó eredményeket hozott a 2011-es forgalom, alapvetően a nehézgépjárművek eladásainak köszönhetően, ám az idén a piac szűkülése várható − véli Gyöngyössy István, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnökségi tagja.
Szerző(k): György RenátaA szállítási teljesítmények továbbra is azt jelzik, hogy a belföldi ágazatok gyengélkedése mellett a magyar gazdaságot jószerivel csak a külpiaci tevékenység tartja víz felett.
Szerző(k): NAPIImmár a kormány részéről is elismerték azt, amitől a szakértők jó ideje tartottak: 2013-tól nem lehet bevezetni a használatarányos útdíjat. A megszűnéssel fenyegetett útadó viszont maradhat.
Szerző(k): Ádám ViktorA nagy haszonjárművek tulajdonszerzési illetékének eltörlését sürgeti a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) − mondta lapunknak Erdélyi Péter, az MGE elnöke − egyebek között arra hivatkozva, hogy ilyen illeték más termelőeszköz esetében sincs. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) teljes mértékben egyetért az MGE álláspontjával, hisz az egyesületi tagok járművei nem vagyontárgyak, hanem termelőeszközök − mondta a Napinak Karmos Gábor, az MKFE főtitkára.
Szerző(k): Diószegi JózsefA kereskedők úgy próbálják kivédeni az emelkedő fuvardíjakat, hogy közelebbről szerzik be az árut.
Szerző(k): Diószegi JózsefMatolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez fordultak a fuvarozók és a környezetvédők is.
Szerző(k): Ádám ViktorAz üzemanyag-megtakarítások ügyében levelet írt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek a Levegő Munkacsoport; a szervezet szerint döbbenetes mértékű adócsalással állunk szemben.
Szerző(k): NAPIDrámai mértékű, 10,89 százalékos üzemanyagár növekedéssel kell számolniuk a fuvarozóknak az idei év utolsó harmadában.
Szerző(k): NAPI